Főnyeremény; Q 5837

47 fény• FERI: Izgalmas eset!... És mire derült fény a függöny mögött? GÁBOR: Az ofvos, ahogy ránézett a sápadt arccal és behunyt szem» mel előtte fekvő művésznőre, mindjárt látta, hogy nincs komolyabb baj. Aztán, körülhordozva tekintetét a jelenlevőkön, igy szolt: •Én ug?

an gyermekorvos vagyok, de -ahogy látom- a művésznő is majd« nem gyermek még." Közben megfogta a kezét, mérte a pulzusát. A művésznő lassan kinyitotta a szemét, mintha mély álomból ébredt volna. Rámosolygott az orvosra, aki erre szintén elmosolyodott, A művésznő teljesen magához tért. "Köszönöm, doktor ur... Örülök, hogy évek múlva ismét találkoztunk"- mondta az orvosnak és felült. Az orvos meglepődve nézett különös páciense szemébe. "Igen-ige^-folytatta a művésznő és élénk mozdulattal talpra állt -"mi már találkoztunk, hosszú évekkel ez előtt...Én még akkor csakugyan gyermek voltam. Neméppen kisgyermek. Tizenötéves bakfis...Persze a doktor ur nem emlékezhetik rám, pont énrám a sok bakfis közül, akik ©tt sürögtünk-forogtunk a doktor ur körül...Pedig én akkor...Jaj! majdnem kiszaladt a számon," A szava elakadt. Mélyen a doktor szemébe nézett, majd a jelenlevőkre vetette kérdőleg tekintetét, "lem tudom elmondhatom-e?- kérdezte szóval is. "Ha az, amit mondani kiván, tisztázza a helyzetet, akkor feltétlenül mondja el, kérem" szólt elfogódva az orvos. "Halljuk, halljuk!" - biztatták a többiek is. "Most azonban, azt hiszem, az a legfőbb kérdés: hogy érzi magát a művésznő?"- fejezte be szavait az orvos. A művésznő rögtön válaszolt: "Soha, de soha ilyen jól nem éreztem magam, mint ezekben a pillanatokban. Mindjárt folytathatjuk is az előadást. De előbb most már hadd mondjam ki itt, az Operaház szinpadának kis nyilvárossága előtt, hogy én öt éwe 1 ezelőtt halálosan beleszerettem a doktor urba...És most, hölgyeim és uraim, csakugyan folytathatjuk az előadást." Általános derültséget keltettek a művésznő szavai. Közben az a szereplő férfi, aki a közönség soraiból