Főnyeremény; Q 5837

32 az utolsó, aki még buzgóbbnak bizonyult a tanulásban. íultak-teltek ; z évek. Egyre szépült a hegedűszó a fiu keze nyomán. Az öreg«aber ereje mg évról évre fogyott. A tanitás tizedik évében már annyira gyenge volt, hogy a hegdüjét sem birta csupa csont-bórkezébe venni. Már jóval tul volt a nyolcvanon is. Magába roskadva hallgatta tanítványa játékát, amiben mind több és több örömet talált. Amikor pedig érezte, hogy nincs már messze az a nap, amelyen szembe kell néznie a halállal, kiöntötte lelkét tanitványa előtt, aki nemcsak tanitványa volt, hanem egy< tlen bizalmas, hűséges, jó barátja is. Annyira fogytán volt már az ereje, hogy a nappalokat is többnyire ágyban töltötte. Tanitványa, amikor csak tehette, mellette tartózkodott, és odaadóan gondját viselte. Az egyik na— ponk kérte a hegedűjét, de nem azért, mert játszani akatfrt rajta, hanem, hogy mega mellé fektesse az ágybem. Aztán igy beszélt tovább tanítványához, akit saját gyermekeinél is jobban szeretett: "Az én kezem már elfáradt. A szivem is. Időm lejáróban vnn. A hegedűmet, legjobb, leghűségesebb barátomat, rághagyom, fiam. Hü kiséröm és sikereim részese volt világkfrüli művészi útjaimon. Akkor még-a közönség és a kritikusok szerintdiva

tos művész voltam. Azután kimenten a divatból: megöregedtem. Elfelejtettek.Ennek a pusztulásra már megérettvilágnak minden korban megvoltak a maga divatos művészei, iroi, tudósai, akik éppúgy ki voltak téve a divat szeszélyes változásainak, mint a toalettek!"Mialatt ezeket mondta, fölemelte kissé nehézkes, reszketös kezét és ráejtette a hegedűre. Fáradt ujjaival megpengette húrjait. Azután igy beszélt tovább:" Rádhagyom természetesen azt a hegedűt is, amelyiken tiz évig tanultál hegedülni tőlem. Meg a harmadikat is, amelyiket nem rég kaptam egy olasz hegedűművésztől, aki szintén kedves tanítványom volt valamikor. Igy határoztam. Végrendeletemet megtalálod az iroaszta-