M a tündöklő lesz az ég; Q 5836

reztél tüzérségi tűznek! Gyönyörű start egy me g-nem-alKuvónak! Hallgass! A nagy igazságokból én is tudok valamit, ha nem is dobálózom uton-utfélen velük! Alattomos dum-dum к golyócskáitokhoz képest atombombákat tudok hajigálni! De én már a békét kereseía. Legalább veletek! Legalább veletek békét akarok! Nem segítséget! Legyen hát igazad: ne i tudunk öregek és fiatalok egymáson segiteni! De legalább... Nem. Szart ér a béke is! Micsoda piszlicsár harcomat és harc030kat szül a béke! S szegények, milyen nagynak kell mégis képzelnetek magatokat, ha némi önbecsülésre akartok szert tenni! milyen magasról kell néznetek kicsiségetek tudatában apáitokra, akik igazi harcokban dőzsölhettek, és halott barátok és ellenségek örök színjátékát játssza ezerszer ezer reprizben munden gondolat függönye mögött i * agyuk! Nem, nem tudunk segiteni egymáson. Nem segíthetünk egymáson, mert nem értjük egymást. Bs mert nem értjük egymást, nektek nincs szükségetek rám, és nekem nincs szükségem rátok! És talán ez a légfőbb oka, hogy feladom, hogy menekülök, hogy vállalom szemetekben a gyávaságot, bukást. De ha valóban bukás, még amkor is több, mint a te "sima utad", • s mint a te gyanús meg—nem— alkuvasod! Temessetek el legalább! Egy halottat könnyebb megérteni! /Elfordul tőíüK/ /А fény a két fiúról kihuny, s a következődben mindig a szingad másmás pontjain jelenik meg vetitett képük./ « Nem... nem ezt és nem igy...nem. De ha tudnátok, milyen elviselhetetlen hallgatásokból és félszavakból, lapos pillantásokból mindig csak az elmarasztaló Ítéletet hallani! Kemények vagytok, mint a kő, de... én nálatok is keményebb voltam, s lám mégis hová jutottam. Milyen bátran számolsz te a középszerűséggel, a szolid tudással, lehetőséged határaival! Nem nagyobb bátorság-e ez, mint na^ étiMdeisaífeí^ei UTAS \