Gogol, Nyikolaj: Az őrült naplója; Q 4424

Szavamra, ha rajtam állna, mind lecsukatnám, aztán vesszőfutást nekik! Állt az újságban egy roppant érdekes báli tudósitás is, egy kurszki földbirtokos tollából. • /Leiil./ De jól is Írnak azok a kurszki birtokosok! Ekkor látom, hogy fél egy, sőt már el is mult,— és az igazgató még mindig nem hagyta el a szobáját... Hanem fél kettőkör aztán olyasmi törtónt, amit toll le nem írhat. Kinyílt az ajtó; tUstént felugrottam, iratok a kezemben - azt hittem, az igazgató. De nem! Ő volt az - /Zene: öophie-tóma/ ő - Sophie! Istenemruram, de szépen volt öltözve! A ruhája fehér, mint a hattyupihe: valóságos csoda! És micsoda pillantást vetett rám! A napsugár süt igy az emberre - igen, a napsugár! Könnyedén biccentett és azt kérdezte: nA papa nincs bent?" Jajajajj, micsoda hang! Mint egy kis pacsirta, szavamra mondóm, valóságos pacsirta! /Hirtelen feláll, a láda felé hátrál, elmegy az asztal előtt, megállx a színpad közepén, letérdel./ r

tÓ, kegyelmes kisasszonykára, ne pusztítson el, vagy ha mégis igy tartja kedve, akkor su tson le rám azzal a fenséges kis kacsájával!" Igen, ezt akartam mondani, ezt kellett volna mondanom, de vigyen el az ördög® összezavarodott a nyelvem és csak annyit válaszoltam: "Hem... vagyis.•• izé... én..." /Még mindig a földön van»/ Rámnézett, vetett egy pillantást a könyvekre és leejtette a zsebkendőjét. Rohantam, elcsúsztam azon az átkozott parketten és majdhogynem betörtem az orromjj de aztán mégis megkapaszkodtam ós felvettem a kendőt. /Feláll./ Angyalok az égben! micsoda kis kendő! A legfihomabb batiszt... és az illata - igen, nincs rá más szó - színtiszta ámbra! Igen, csak ezt mondhatom: áradt belőle a főúri levegő... i Megcsókolja a zsebkendőt és balra halad, kinyújtott kézzel, mintha