Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka; Q 2129

62 Isti: Lici: özvegy: A herceg: özvegy: A herceg: Isti: A herceg: Özvegy: Isti: /Licihez/ Nagyon megverte ez a bestia? /majd. megfullad mérgében/ Dehogy is méltóságos ur kérem. Inkább én csikartam össze az orcáját! /dühében sirva fakad, elförüul, fölemeli kis fehér kötényét, eltakarja a szeme alatt a foltot./ /a kacagó urak felé/ Mégis hallatlan, hogy maguk ilyen könnyen veszik ezt a dolgot. Hát egy csöppet sem éreznek együtt ezzel a házzal? Én Őszintén le vagyok sújtva, /alattomos- n/ Szegény kis Berenice. Hiszen nem fogja megtudni. Hát persze. Igaza van Ha chelnek, hiszen olyan kevés a házasságjké

pes fiatal arazlán, hogy igazán kegyelmet kell adni még az apagyilkosnak is. Ha ugyan itt gyilkosságról lehet kzAx beszélni. A fiu inkább azon fáhadozott, hogy uj életnek legyen okozója. /Lajos felé, aki idegesen megmozdul/ Na, ne nézzem hám ilyen pofonozó szemmel. Hisz щаг ga tudja, hogy nem sikehült neki. /közben felhörpintette a teáját, a hóna alá veszi a rakettjét/ Allons-y! Hagyjuk mái* őket. Menjünk játszani, amig ninoe nagyon meleg. Néhány jó labda és veszedelmesen megéhezünk a villásreggeliig, /leteszi a csészéjét/ Én mehetek. Én is. /Mind megindulnak a terrasz nyitott ajtaja felé. Útközben IstiheV Én csak arra vagyok kiván, esi, hogy ezek itt, ha mi elmentünk - csókolózni, vagy verekedni fognak? Előbb verekedni, hogy aztánn csókolózhassanak! /Nagy nevetgélés közt íuinuhárman eltűnnek a fenéken./