Hunyady Sándor: Júliusi éjszaka; Q 2129
özvegyi Vőlegény I özvegyi Vőlegényt özvegyi VőlegényI Özvegyi 25 szik nekem szinte fáj. A halántékomban pattanásig feszülnek az erek. Szomjas leszek. És éhes leszek. A torkom kiszárad. /mert a vőlegény már nagyon közel van hozzá/ Üljön kérem egy kicsit távolabb. Pardon! /megmozdul és néhány centiméterrel még közelebb ül az asszonyhoz/ Roppant fokozatok vannak ebben az állapotban. De azt hiszem, hogy égőbb vágy, csudásabb szenvedés nem lehet a világon, mint, amit most hordok magamban. Most? Ebben a pillanatban. Istenem milyen gyönyörű lenne, ha valami természeti tünemény ezt a hallt kiragadná irmejr és le tenné valahol egy puszta szigeten. És mi ott lennénk ketten egyedül, a trópikus nyárban. Arany méhek reszketnének a sugárban. Alattunk puha fü, bársonyos pázsit, mint egy végtelen ágy. Nem lenne értelme, hogy truhát viseljünk. Virágokba öltöznénk, /ránéz az asszonyra/ Hogy állana magának egy rőzsaöv és semmi egyéb... /elfúl/ /józanul/ És a menyasszonya? /bosszúsai/ Jaj Istenem, hiszen az valami egész* más, az életnek egészen más területe, más kérdés. Mi köze annak ehhez? Csak nem ssenirozza? És őt is, hiszen nem tudja. Azt a tiszta barátságot és gyöngéuséget, amit iránta érzek, nem rövfidfiti meg ez...Hiszen éppen maga, maga monota az előbb, hogy a mátkaság nem akadálya az ilyesminek... Szóval ugy gondolja, hogy jut is, marad is. A kecske is jóllakhat, a káposzta is megmaradhat.
