Lakatos László: Láz; Q 2106

- 23 TÖRÖK: /zavartan, kínlódva/Kedves... HILPERTNÉ: Nem vagyok kedves! Te azt nem mondhatod nékem.../Szünet, megtörölte könnyeit. Közel megy hozzá./ Miklós ne legyél rossz hozzánk. /Lágyan/ Miklós, te jó vagy. Ez nem a te igazi természeted...Téged fölhecceltek. /Kis szünet/ VIOLA: /középről^jön, kezében nagy könyv, kórházi napló/ , с/ í-írrCu^P HXLPERTNE: Jó napot Viol

a nagysád. /Kezet nyújt/ VIOLA: Jó napot. /Könyvre/ Bocsánat, tele van a kezem. /Nem ad kezet, a müszerszekrényhez megy. Tüntetően/ Főorvos urat várják az irodában. HILPERTNÉ: /elérti/ Már megyek. /Nem mozdul/ VIOLA: /nüszereket rendez a szekrényben/ HILPERTNÉ: /zavartan/ Eljöttem...Az embert visszahívja a szive. VIOLA: /rendezget/ HILPERTNÉ: Viola nagysád maga három évig volt az én szegény angyalkámmal. Maga tudja, hogy б hogy szeretett engem. És a drága fivérét. /Gyorsan/ És a drága férjét...Maga vele volt az utolsó percben is... Nem. /Csendesen/ Az utolsó percben én voltam szegénnyel. Azon a délutánon nagyon türelmetlen vo^Lt. Le kellett hozni ide. PH; т©Зг^-вГ^рзго$«авгез:,<г-0 felMáte-. V

ie

l

e

r nővér fölvitte. Nemsokára jött, jelentette, hogy már megnyugodott. Igaz? /in.f./ Igaz. Én még fölmentem. Mért? Nem is tudom. Volt valami nyugtalanság bennem...Szegény szive akkor már alig vert. És aztán...Ráhajoltam. A szive már nem felelt a fülemnek. Elnémult, /k.f./ Megbénult. A professzor ur igy mondta. Az utolsó pillanatban én voltam szegénnyel. /Lehajtja fejét. Szünet/ HILPERTNÉ: /Lehajtja fejét/ VIOLA: /rendezkedik/ Főorvos urat várják az irodában. TÖRÖK: VIOLA: TÖRÖK: VDOLA&: TÖRÖK: