Lakatos László: Kerekasztal; Q 2105

7 iskola folyosóján. Tizennégy éves voltam és nekem nem volt som apám, sem anyáim. Engem már akkor fogott a reglama. Az én anyám a icadétiskola volt. Szigorú anya, ma is áldom, de ti azt nem tudhat ját ok, ho

by mi az: ott gyereknek lenni. Azután. Százados voltam a DObard-ti, üres csajkákat zörgettem ebédre... Nem érdem. Kötelesség volt* Mindenki megtette, az is, akit nem arra neveltek. Aki nem lóháton jött, mint én. Magyar parasztfiuk a Tisza hátáról, kovácsok a műhelyből, kis szatócsok a pult mellől. Én szerettem őket, nekem azok akkor mind testvéreim voltok. Nem érdem, de ott voltam. Ln pajtás, a háborúban a talpamra álltam, te a talpadon Ültél. Sl smerem, nem tehetsz róla, de viszont lásd he, hogy a kettő közöt.t azért van különbség. Én nem olvastam annyi könyvet mint te, de egy könyvet kivüiről tudok, és ez a szolgálati szabályzat. És amikor jött felém odakint. ®gy golyó, én nem kértem, hogy napoljuk el a tárgyalást és egyezzünk ki ötven százalékra, ügyvéd ur, nagyra becsülöd a munkádat, de kórem tőled azt a tisztességet, hogy maradjunk meg ellenfeleknek. ügyvéd: Aicsit felhúzta az orrát/Kérlek... Tartom szerencsémnek. ín ugyan szerettem volna tőled szintén bocsánatot komi... De ha nincs miért ? Bocsánatot kérek, hogy nem tudok bocsánatot kéml. /Kezet nyújt/ őrnagy: /kezet ad. Mosolyogva/Meg van adva. Ügyvéd: Én néni akartam mást, csak megmenteni egy megtévedt