Lakatos László: Kerekasztal; Q 2105
26 Gr üf: Imádom. De van egy mosolya... Ez. Ls ebben annyi gonosz ság van, annyi édes gonoszság. Báróné: Szoktasson le róla. /szünet. Lehunyja szemét/ Magához jöttem. Lejöttem, hogy halljam, hogy nem szorat, hogy elenged, hogy engedi, hogy utazzam egyedül. Gróf: fog egyedül utazni. Báróné: Velem jön ! Gróf; H°lnap este Firenzébe. Magával. Báróné: /kezet ©б/ Köszönöm... Ls most, hogy jön, most már megmondhatom, ugysom utaztam volna maga nélkül. Amikor láttam, hogy olyan nagyon nem akarja... Gr°f : Mert olyan nagyon fájt... Báróné: Akkor már tudtam, hogy nem -jegyek egyedül. Ostoba vagyok, hogy ezt bevallom ? Gróf: Nem ? OkOs, nagyon okos... Ls drága... Ks jó... Most már én is bevallhatom, nem engedtem volna, hogy egyedül utazzon, /behunyja szemét/ Amint kimondta, hogy megy, én abban a pillanatban tudtam, hogy magával megyek. Egy pillanatig nem tudtam volna egyedi 1 hagyni Jánossal. Báróné: Nyugodtan hagyhatott volna... Ö már nem jelent nekem in semmit... Sósom jelentett... Szüleim kényszerítettek hozzá... En csak agy embert szerettem az életemben. Gróf. Kit ? Báróné: /egészen közel hozzá/ Még kérdezi ?... Szabad ezt kérdezni ? Gróf: Kdee életem... Mindenem, /HOSSZÚ csók/
