Hebbel, Friedrich: Mária Magdolna; Fordította: Dr. Hevesi Sándor; Q 1347

- 15 keresztül a teázásnál minden este hiába tett asztalra egy findzsát a pénztaros ur számára. És minthogy már a vőm lesz, megmondom azt is, hova lett az ezer tallér. Leonhard: /félre/ Hát mégis odaveszett! No de nem is kell semmit zsebrevágnom a vén mumustól, ha egyszer az apósom lett. Antal mester: Fiatal időmben rossz sorom volt. Én is csak ugy mint a pénztáros ur, nem születtem tüskés disznónak, csak apránkint váltam azzá. Eleinte befelé állottak a tüskéim, erre az emberek csupa mulatságból csipkedni és nyomkodni kezdték az én sima, puha bőrömet és örültek, ha öszszerázkódta?!, amikor a sok tüske behatolt a szivembe meg a beleimbe. A dolog nem volt Ínyemre, kifordítottam a bőrömet, most aztán az ő kezüket hasogatták a tüskék s nekem békességem volt. Leonhard: /magában/ Azt hiszem még az ördögtől is. Antal mester: Apám éjt-napot eggyétett s harminc éves korában már agyondolgozta magát, szegény anyám szövéssel tartott el engem, a hogy tőle telt, felnőttem minden tanulás nélkül s ahogy egyre jobban nőttem és még mindig semmit sem kerestem, legalább az evésről örömest leszoktam volna, de ha néha ebédkor betegnek tettem magamat és visszatoltam a tányért, - mi haszna volt, - este a gyomrom rákényszeritett, hogy megint egészséges legyek. Legjobban az bántott, hogy ügyetlen voltam, s pörölni tudtam önmagammal, mintha csak az én hibám lett volna, mintha az anyám méhében csak fogakat kaptam volna s minden hasznos tulajdonságot és készséget otthagytam volna. Pirulni tudtam, ha a nap ram sütött. Mindjárt bérmálás után eljött mihozzánk Gerhard mester, az az ember, akit tegnap temettünk el. Homlokát ráncolta, félrehúzta az arcát, mint mindig, a mikor valami jót akart, aztán igy szólt az anyárahoz: Azért hozta a világra ezt a fiút, hogy imindenéből kizabálja? Elszégyeltem magamat és hirtelen visszatettem a fiókba a kenyeret, a melyből éppen szelni akartam, de anyámat boszszantottá a jóakaratú beszéd, megállította a rokkát és tüzesen visszavágott, hogy az ő fia milyen derék és jó gyerek. - No, majd elvalik, mondotta a mester, ha van hozzá kedve, igy ahogyVkll, jöhet velem a műhelybe, tandijat « nem kérek, kap kosztot, ruhával is ellátom és ha korán fog kelni és későn feküdni, még abban is lesz módja, hogy