Le Sage: Turcaret; Q 1219

- 18 Bárónő: Ш Szívesen. De amig Így dühöng, minden okos szó hiábavaló. Turcareti/Lihegve/ Mit akart mondani, hitszegő?! Bárónő: Semmit. Egy szót sem! Istenem, hogy tombol! Turcaret: /fulladozva/ Nos, beszéljen asszonyom, beszéljen. Már teljesen hig_adt xegyek és megfontolt vagyok. Bárónő: Figyeljen hát rám. A sok szörnyűség, emit m elmondott, mind szemenszedett hazugság és rágalom,•• Turcaret: Rágalom! Hazugság! A kénköves pokolba! A tüzes istennyila.. . Bárónő: Szíveskedjék az én szalonomban tartózkodni a káromkodástól. Es engedje, hogy végigmondjam. Turcaret: Beszéljen kérem. Uralkodom magamon. Bárónő: Tudja őn egyáltalán, hogy mért kergettem el Marine-t? Turcaret: Tudom. Mert azt akarte, hogy kegyed hü maradjon hozzám. Bárónő: Épp ellenkezőleg. Mert azt akarta, hogy szakítsak önnel. "ó, milyen nevetséges, milyen elszomorító - hajtogatta állandóan - mikor egy nemes, előkelő hölgy, egybárónő, egy ezredes özvegye holmi rangnélküli, slacsonyszármazású, szellemtelen, faragatlan.•." Turcaret: Ne folytassa a felsorolást. Ez a Marine tul sokat beszél. Bárónő: "...faragatlan, durvalelkü edóbérlőnek nyújtja a kezét, holott legalább husz nemes férfiú verseng a kegyéért a legelőkelőbb körökből. Hogy utasíthatta el asszonyom a márkit, ezt az előkeld, szép, nemes ifjút, kinek családja ugy imádja önt..." - zsörtölődött velem nap mint nap ez a kiállhatatlan Marine. - "Mért áldozza ön fel magát azért a szörnyű Turcaret úrért?" - feleselt még tegnap is, amikor kiadtam ez útját. Turcaret: ó, istenem! Bárónő: De mindebből nem экагок magamnak érdemekét kovácsolni. A márki valóban jókülsejü, előkelő ifjú, de életmódja nem tetszik nekem. Néha meglátogat unokafivéremmel, a lovaggal; hogy könnyebben érjen célftoz, pénzzel megvesztegette Merinet. Amikor ezt felfedtem, Merinet