Raugul, Rudolf Davidovich: A színpadi arcfestés; Fordította:Balogh Pál; Q 709

arcára rakott fekete foltokat dörzsölgette. Egy kiB satinet után megjegyezte: äc Pudert veszek ehhez a szerephez, semmi mást! Megint hallgatott egy ideig és ujjait a törölközőbe törölte. 2gtxxá±eddEe- Az öregség^, kedves barátom - tette hozzá - nem a bőrben lakozik, nem azon látható, hanem a szemen! Jól van no! - gondoltam - Be hogyan tünteted majd el ezeket a nagy szemeket? A szemet nem lehet hintőpor alá rejteni! Aztán tovább kérdezősködtem: - Miért nem huz élesebb vonásokat a száj szélétől lefelé és miért nem árnyékolja az alsó ajkát? Hiszen ezzel az állkapocs erőtlenségét, esettségét tudná érzékeltetni! - Ön ezt festegetéssel akarja elérni? - válaszolt Szamojlov - Mit tegyen akkor a szinész és miért fizetik őt' Csináltasson hát akkor magának egy csomó álarcot és játszék abban! Az ön elképzelésében* a szinész arca csaknem olyan lenne, mint egy álarc! Szamojlov ezzel már be is fejezte munkáját és 3zivarra gyújtott. Nem voltam megelégedve a maszkjával. Olyan kopasz parókát tett a fejére, amelyről hajfonat csüngött alá. Az arca a festék alatt öregebb volt, mint az életben, de mégis csak Szamojlov aroa maradt. Beszélgettünk még egy keveset, miközben Szamojlov kinevette arcfestés-tudományomat és az intrikus szerepekben általam annyira kedvelt sápadt tónusokat, - aztán a színpadra ment. Mialatt jelenésére várakozott, vidám történeteket mesélt. Aki hallgatta őt, majd megszakadt a nevetéstől. A darab elérkezett ahhoz a jelenthez, amelyben Rosztakovszkij bemutatkozik Hlesztakovnak. Az ügyelő odaszólt: "tessék, Vaszilij Vasziljevics! Ebben a piiiatuadtfexH percben xxxügyridfctxftjEyeit egy pillanatra az ügyelőt figyeltem. Be ez a pillanat is elég volt ahhoz, hogy Szamojlov az összes jelenlévők megdöbbenésére teljesen átváltozzék. Valahogyan összegörnyedt, alakja