Solt Andor: Vezérfonal a magyar színház- és drámatörténet anyagához (2. rész: a reformkor); Q 688

- 23 v. ' _ gyöngédebb lira, mély reflexió és játszi szeszély olvadnak itt össze valóságos varázzsá, nely éppen ugy elbűvöli az olvasót, mint Csongort Tünde ssoreine". A Caongor és Tünd

e költői nyelve, változatos jelenetei, gazdag képzelőerőd megelevenített alakjai ellenére sem Vörösmarty legtökéletesebb alkotása. A darab Vörösmarty *ilágnéseti válságát tükrözi, mondanivalója azt példázza, hogy az igazi boldogságot az leli meg, aki menekül a valóságtól, aki az irracionalitásba, a tündérvilágba menekül. A darab elitéli a hatalom - és kincsvágyat, az öncélú tudást, de közösségi - nemzeti problémák szóba se kerülnek; Csongor a szerelemben, tehát a magánélet boldogságában leli meg az élet "végső titkát". Maga Vörösmarty egyi-: kritikájában kitűnően jellemeste a Csongor és Tühd

e féle mesedrámák korlátait: "Az eféle költeményekben a legmagasabb költői lángész kívántatik, még ez is igen hamar kimerül s egyhangúvá less képeinek és jellemeznek általánosságával; rendszerint hibázik benne a föld, a kor, nemzetiség zamatja... a költő megfosztja müvét a változatosság bájaitól, épugy, mint a valószínűségtől. Ebből látni, hogy az élet földjétől távozást mindig igen drágán fizetjük meg, s hogy ahhoz, ha egysser-más3zor kirepülni mertünk is, mindinkább vissza kell törekednünk, s még magasabb eszméinket is az élet szokott és ismeretes képeibe öltöztetünk." A Csongor és Tünde befejezése ás arra utal, hogy Vörösmarty elégtelennek érezte a tisztán transzcendentális megoldást: Csongor ugy vélik boldoggá, hogy Tünde lemond a tündérségről s földi emberré lesz. A romantikus mesevilág ellensúlyozására iktatta be Vörösmarty drámájába Balg a és Ilma alakját. A vaskos parasztházaspár kissé felülről, elnéző humorral rajzolja, de határozott rokonszenvvel. Nemcsak kontrasskfigurák Csongor és Tünde "magasabbrendüségének" hangsúlyozására, hanem fontos funkciójuk is van a cselekményben: nélkülük a szerel-