Gorcsakov, Nyikolaj: A színházi előadás rendezése; Q 603
- 55 ban önmagunkban felfedeztünk /különösen az egyes "alkalmazkodás okafc/ ezekben a napokban a fő feladatnak, a szerepnek, darabnak, a bemutatónak kell alárendelni. Nem mutogatnunk, nem "játszanunk" kell alakításunkat, szerepünket, hanem oéltudatosan kell cselekednünk, megállás nélkül, folyamatosan egyik epizódtól a másikig, egyik képtől a másikig, egyik felvonástól a másikig, végig a színdarab főcselekményének megfelelően. c./ Emellett igyekezni kell átélni az úgynevezett 'hyilvános magányt"ySztanyiszlavszkij kifejezése/, vagyis nem hagyni azt, hogy a nézőtér hatással legyen a szinészre, nem alakítani egyes tetteinket az ilyen vagy amolyan "fogadtatástól" függően, mindenkor a főfe.ladat-eszme és a feladat-szerep szellemében cselekedjünk, "Önök tudják - irja Sztanyiszlavszkij - hogy amikor a művész-ember egy ezres tömeg előtt a színpadra lép, akkor az ijedtségtől, zavartól, szégyenlosségtől, a felelősségtől, a nehézségektől elveszti önuralmát. Ezekben a percekben nem tud ember-módjára beszélni, nézni, hallgatni, gondolkodni, cselekedni. Olyan idegszükséglet jelentkezik nála, amely arra készteti,hogy a közönség kedvében jarion, hogy mutogassa magát a színpadról, hogy állapotát a közönség derültségére kényeskedéssel leplezze,.. Ez a jelenség természetesen nem normális tünet. Az viszont normális, hogy a müvész-ember esetében, éppen ugy, mint a reális életben is, az emberi közérzetet alkotó elemek szétválaszthatatlanok legyenek. Az elemek ugyanilyen szétválaszthatatlanságának kell jelentkeznie az alkotás pillanatában is a helyes szinpadi közérzetnél, amely szinte semmiben sem különbözik az élet közérzetétől, így is szokott ez lenni akkor, amikor a művész normális állapotban jelenik meg a deszkákon... A belső szinpadi közérzet ilyen fajtája a legnagyobb mértékben nélkülözhetetlen önöknek a szinpadon, mivel csak ennek birtokában valósulhat meg az igazi alkotás..." /Sztanyiszlavszki ji "A szinész munkája"/. d./ Az egyes szinészek vagy az egész csoport felelősségérzete a jelenetért, a felvonásért, sőt olykor az egész darabért /például Godun és Berszenjev, Lavrenyov "Leszámolás"-ában, vagy Trufaldino Goldoni "Két ur szolgájá"-ban, vagy Figaro a "Figaró házasságá"-ban/ rendkivül nagyjelentőségű a főpróbák és az előadások ideje alatt. Nincs a darabnak egyetlen olyan pillanata, amelyben a rendező ne tudná megmondani, hogy ki az, aki a szinészek közül felelős az adott jelenetért, ki az, aki "vezeti" a jelenetet. Természetesen az egyes színészekre háritott nagyobb felelősség nem veszi le a felelősséget a többi s zinészek válláról. 1/3984. - Pné