Útmutató a művészetpolitikai előadássorozat hallgatói számára. 2. szám; Q 472

-.24 került rá. Hogy mennyire nem tekintette idegen, járulékos elemnek mutatja már az az irói gondja is, amellyel a zenét és a táncot igyekszik szervesen bekapcsolni a cselekménybe: drama tu rgiailag indokolttá tes2i. /Ebben a tekintetben a mai operett-irók sokat tanulhatnak Molieretől./ A zene és az ének nem ugy jelenik meg Moliere vígjátékában, hogy egyszercsak elkezdenek énekelni, hanem következik a darab cselekményéből: mindjárt az első felvonás azzal kezdődik, hogy - mint a szerzői instrukciókban irja - :"a szin közepén az asztalnál ül a Zenetanár tanítványa és egy Szerenádot komponál Jourdain ur rendeletére".... a"balletnefc is megvan a maga helye a cselekményben.'Dorante gróf rendeli, Jourdain ur pénztárcájának terhére hogy elbájolja vele Szerelmét 0 Moliere igen komolyan vette a királynak mind a tárgyra vonatkozó, mind pedig a műfaji előírását. Vígjátékának megírására. visszavonul egy vidéki házba és magával viszi az udvari zeneszerzőt, és emellett magával visz egy törökül jól tudó kereskedőt, hegy segítségére legyenek ennek a "törökös-operettnek" megírásán ál 0 A darabot befejező nagy ballet is a hagyománya ennek a műfajnak. De figyeljük meg egyrészt azt, hogy a török szertartás is milyen szorosan kapcsolódik ehhez a cselekményhez, ezenfelül azt, hogy ezt a látványos táncjátékot a végén mennyire felhasználja Moliere a reakciós

^klerikal izmus formáinak a kigúnyol ás ára „ A törökös külsőségek mögött a katolikus egyház szertar tásai jelennek meg Moliere vígjátékában. Itt megint megfigyelhet, jük, hogy milyen párhuzamosan fokozódik Moliere-nél a társadalom kritikájának merészsége és ügyessége. Moliere ugy használja ebben a jelenetben a török külsőségeket, ahogy Csokonai Vitéz Mihály "Konstantinápoly" cimü versében. Mindketten a "denevér-babona, ba goly vakbuzgóság" ellen támadnak, - mikor megjelenítik a "török" szertartás okat

0 Moliere - amint láttuk - komolyan vette az előirt zenés és táncos műfajt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ugyanakkor ki ne gúnyolja a magas hivatását fel nem ismerő zenét és táncot. A szolgalelkü és ugyanakkor úrhatnám művész két karrikaturáját mutatja be a színpadon a Zeneszerző és a Tánctanár alakjában. A művészetnek az a két "udvari szállitója" tökéletesen elszakadt a néptől. Figyeljük meg, hogy milyen nagy "sértésnek" 'tekintik azt: hogy a veszekedő filozófus a mesterségük népi és népszerűbb formáira emlékezteti őket. /II, felvonás, 3. jelenet/. Ez a hazug művészet szükségszerűen jelentkezik abban a társadalomban, amely a művészi értékeket csupán fogyasztani akarja, mert képtelen arra, hogy teremtsen is. Gondoljunk csak az Úrhatnám polgárnak arra a súlyos Ítéletére, amit Moliere igy mondat ki a darabban: "Milyen természetellenes volna, hogy hercegek vagy polgárok duettet énekeljenek érzelmeikről." A Zenetanár ás a Tánctanár jelenetében Moliere azt a pillanatot mutatja be, amikor a feudális zsoldban álló művészet a polgárság kiszolgálója lesz - "A bukszája - az nagy műértő" mondja Jourdain úrról a zenetanár. A művészet irodalom és tudomány legkiszolgáltatottabb korszakát megteremtő kapitalista pénzes-zsák veti itt előre árnyékát.... /