Matkovics, Marijan: Álomvásár; Q 387

k - 32 - t habár mindent tud róla, még azt is, hogy most mindjárt egy másik nőHöz megy. - Még ezt se bánja. Semmit se bán. Ez a tökéletes boldogság. - Sőt még pénzt is ad neki... /Miközben az asztalhoz megy/ S te még azt kérded, hogy mért hallgatom? Hát ne hallgassam Antun bácsit se, mikor a kamrájában ezt az életet átkozza; sem a toll sercegését, mikor apus álmodozásait irja, amelyekből éltem; se anyuska gondterhes papucs csoszogását a parketten; Elfrida néni hörgését; i - se téged, lépéseidet a konyhában? /Krésó hallgat; Nina kinyitja az egyik dolgozatfüzetet és olvas/ - "Megérkezett a tavasz. Én a tavasznak nagyon örvendek. Most megjönnek a fecskék. A fák lombja kizöldel. Lehet, hogy a tanitó nénivel kirándulásra megyünk, virágokat szedünk és erdei szamócát. Ha majd egyszer megnövök, mindennap kirándulok. - Marica Cuntek, az általános iskola II. c. oszt. tanulója." /Idegesen becsukja a füzetet, cigarettára gyújt, egy percre Krésóra néz, aztán hidegen/ - És te mért nem ütöttél meg soha engem? - Én legalább okot adtam rá, hogy megüss! - Most elmégy innen, anélkül, hogy egyszer is megütöttél volna. Krésó

: De kérlek, Nina! Nina

: Hát természetesen, jogod v^n... mindez olyan ostoba, olyan bosszantó,! - "A kislány mindennap ki fog rándulni!" - Tudod, Krésó, azt hiszem, az lenne a legokosabb, ha fognád a bőröndödet és minél előbb elindulnál. - Azonnal! A perronon sokkal érdekesebb a vonat indulására várni, mint itten. Krésó

: Ide figyelj, Nina, te jól tudod, hogy én ma este nem azért jöttem ide, hogy bátyád pimaszságait hallgassam, sem pedig azért, hogy a többiektől ünnepélyesen elbúcsúzzam. - S nem is a nagynéni kedvéért jöttem, néki én már istenhozzádot mondtam. Nina

: Tudom, azért jöttél, hogy nekem mondjál istenhozzádot.