Matkovics, Marijan: Álomvásár; Q 387

- 23 - t $ogy Mára elvtársnőnek adja ki azt a szobát! Talán azért, hogy azt a fattyut hozza itt a világra? Yajon nem helyezhetett volna el engem abban a szobában?! Mára elvtársnő azonban akkor valami fontos funkci ót töltött be az utca-bifeottságbah, az ördög tudja mit, fogalmam sincs róla - ma pedig egy nagy semmi, a gyerek naphosszat bőg s férje nincs. - 3 vajon kié az a gyerek? Mi? Jobb ha erről nem beszélek. Hát persze, a két asszony most a legnagyobb ellenséggé vált... Öszszevesztek a rántáson, a gázon, a villanyon... Oda a nagy szeretet! Halálosan összevesztek! Átkozott két perszóna! /Afe utolsó képet viszi ki az előszobába./ Aztán te is, biró elvtárs, máshová tehetted volna a bőröndödet s nem éppen az ajtóba, hogy ahányszor csak erre megyek, belebotoljak!... Persze, én velem senki sem törődik... Krésó

: De megbocsásson, Antun bácsi... Különben is reggel az előszobában hagytam. Nem szándékosan tettem. /Elteszi az útból a bőröndöt/ Antun

: Ebben a házban mindig minden véletlen, ami az ember életét rontja... Mindig! S mindenki a maga módjára él, tekintet nélkül a többiekre... Te is... /A betegszobából kilép Yládó, mögötte Nina. A lány az ajtóban megáll és állhatatosan nézi Krésót./ Antun

: ...róluk meg jobb, ha nem beszélek... Yládó

: Mi az, hogy "róluk meg nem beszélsz"? ...Már megint .másokat ócsárolsz? Antun

: No látod, milyenek? Már beszélni sem szabad az embernek... De hát mondd csak, szóltam én egyetlen szót is egész idő / alatt? Egész idő alatt hallgattam. - Már lélegzeni sem engedik az öregembert... Hát jól van... jól van... Te meg krésó, mielőtt elindulnál, nézz be a kamrámba, ha semmi másárt, hát a képek kedvéért, majd meglátod, hogy akasztom fel őket, egész a mennyezetig.