Matkovics, Marijan: Álomvásár; Q 387

- 5 monológja alatt valahol mélyen drámája visszhangját lehet érezni, amely egész környezetét arra készteti, hogy részvétteljesen figyelmes legyen iránta, akárha egy nagy, elkényeztetett, fogyatékos gyerek csinyjeivel szemben állana. De nemcsak erről van szó: ugy látszik, hogy Kárász épp olyan, amilyen; a naiv álmodozó, aki időn és téren kivül áll - múlhatatlanul szükséges a családjának, főleg pedig a feleségének. - Mirkó Béric

s olyan ember, akiről valójában senki f semmit sem tud. Sem a biróság, sem a rendőrség, melyekkel élete folyamán gyakran akadt dolga. Ez pedig nem azt jelenti, hogy rejtelmes, csupán azt, hogy felületes s az utóbbi ^usz esztendőben az élet hullámvasútja gyakran furcsán játszott vele s ő elvesztette kedvét, hogy a múltján s még kevésbé, hogy a jövőjén töprengjen. Most nővére lakásán, olyan ember, aki csak átmenetileg van jelen s ugy rémlik, nehéz volna olyan helyet találni, ahol nem ilyen emberként élne., Kárász

: Igen, igy van... így fejeződik be egy élet... El kell ismerned, hogy Elfrida néniért megtettünk mindent, amit csak tehettünk... Végeredményben az évek is itt vannak. - Itt nálunk, fogadott fiával igen szép családi életnek örvendhetett. - /Cigarettával kinálja a sógorát./ Kár, hogy nem jöttél el egyszer a nagynéni betegsége előtt. - Most valahogy minden tótágast áll. - Elfrida néni haldoklik, Krésó távozóban van , hát mit tegyühk? Az utóbbi időben én magam sem tudtam sokat dolgozni. Nem tudtam koncentrálni magam, nem volt rend, nyugalom... Bérics

: /körülnéz/ Biz isten, szépen berendezkedtetek itten. Mint igazi burzsujok. Kárász

: Hát nem rosszul, nem rosszul. Persze ez nem márólholnapra ment, egyik szobát a másik után foglaltuk el. - Ismered Vilmát, ha nekilát valaminek. Ha még ettől az albérlőtől, ettől a