Nép és színház; Q 375
( -59Az, hogy a görög dráma igy birtokában tudta a végső törvényt, a Nagy Tervet, - hogy ezt a kifejezést használjuk, - nem volt más, mint egy olyan nép alapvető szemléletének kifejezése, mely szerencsés módon, még csak el sem tudta képzelni, hogy bárki is boldogulhat polis-ának boldogulása nélkül. Az individuum egy volt a társadalomma l; s vele való kon^íliktuaaifc - a mi kifejezésünkkel élve, - családi konfliktusokhoz voltak hasonlók, melyeknél a szembenálló felek azért mégis osztoznak valami kölcsönösen meglévő érzelemben és felelősségérzetben. 8 épp ezért, a nekik Írott dráma, bár számunkra teljesen vallásosnak hat, az ő számukra a misztikumnál még magasabb sikon volt vallásos. Nekünk már nincs más utunk, hogy kifejezzük alapvető közösségi érzéseinket és érdeklődésünket,mint egyedül a vallás. A klasszikus idők görög drámájának vallásossága sokkal világibb volt; igaz, hogy közösségi érdeklődést fejezett ki, de ezt inkább egy már e földön egységessé vált nép nevében cselekedte s nem egy magányos individuum személyes üdvözlési vágyának indíttatásából. Az a nagy szakadék, melyet mi vallásos, "emelkedett", illetve hétköznapi indulataink között érzünk, az ő közös ügyeikben nem volt megtalálható. A vallásos kifejezést sem érezték sok fokkal magasabbnak, mint bármely más közösségi kifejezést s ennek drámairásuk a legtökéletesebb példája. Hozzá kell még tenni, hogy mihelyt a polis a háborúk és társadalmi változások során hanyatlani kezdett, mihelyt a kereskedelem kifejlődött, s az érdekek különválása az embereket is elválasztotta egymástól, a görög dráma számára is egyre nehezebb lett, hogy egy fajta univerzális tömeg-bizonyságtétel vagy imádság maradhasson. Befelé fordította szemeit, finom jellemzéseket alkotott, s lassan-lassan feladta korábbi fenségének egy részét. Az emberek foglalták el az Ember helyét a darabokban, - mint azt H.D.F.Kitto A görögö k cimü könyvében megjegyezte. Ennek ellenére, a görög dráma mindvégig tisztán fogalmazta meg valódi funkcióját, mint olyasmit, amely sokkal nagyobbvonalu dolog, mint az egyén pusztán magánjellegű vizsgálódása magának a vizsgálatnak, vagy a művészetnek kedvéért. Minden drámai hősben benne foglaltatik a görög nép eszméje,sorsa t akarata és végzete. A ma Amerikájában az a kifejezés, hogy "társadalmi dráma" olyan képeket ébreszt, melyek történelmileg meghatározottak, nagyonis fris^sek és azt hiszem, csak esetlegesen tartoznak a dráma fogalmának termékeny koncepciójához. Ez a kifejezés a társadalom bűneinek olyan megvádolására, melyet állítólag Ibsen kezdeményezett, s melyet később azok a baloldali drámairók folytattak, akiknek érdekük volt a kapitalizmus leleplezése s ezzel a szocializmus vagy kommunizmus szolgálata. Ez az elképzelés idejét multa /"fáradt"/ é s sekélyes, de a legrosszabb hatást azzal okozta, hogy megzavarta a drámairók, a közönség és a szinházi dolgozók egész nemzedékét. Ha a "társadalmi dráma" eszméjét valaki egy pillanatra a görög szemszögből tudja vizsgálni, teljesen világos lesz számára,hogy csakis az eleve társadalmi jellegű dráma létezhetik ; vagy ha a dráma erről a jellegről mindenestől lemond, akkor csak az ellentéte: az antiszociális, végeredményben a drámaiatlan dráma.
