Sebastian, Mihail: Vakációsdi; Fordította: Ádám Ottó; Q 360

— 39 Corina: Jtefan: űorinu: Jteta::m Bem tudok virágot tartani a icezamben, ez is igaz. Sose tudtom. Küldtem néha virágo , igaz, hogy elég ritk n, egy lánynak, de sajátkezüleg sose vittem, -ogha tam vaina a szégyentől. Egyszer, egyetlen e yszer Bukarestben, tavasszal, azt hiszem m£rdasban történt, nagyon siettem. Ugy délfele lehetett. Erősen , sürött a nap. A cigánylányok hatalmas sárga, kék, • vörös virágoaokrokat árultak az utc n. Hirtelen megkapott engem is a vágy a virágok után. vettem. -'s ha tudná, hogy mit szenvedtem ezután, a korzótól egészen a város központig. Aiianduan ugy éreztem, minthogyha az egész világ engem bámulna és ujjal mutogatna rám. A3 a néhány szál virág valósággal szúrta a kezem. Nevetséges voltam, komikus. Aztán hirtelen eldobtam őket. Én dosszárok közt élek, paoirok közt. HOnnan ismerném én a virágokat? /halkan/ ösztönből, talán. . \ Igaza van. '"szöntből. De tudja, az ember ka na,-yvá/ rosokbari elveszti az ösztöneit. ;n keresem az elvesztett ösztönt, hogy megtaláljam és napvilágra hozzam. Ezért megyek minden reggel a hegyek kösé. 1zért szedek virágot, amit ügyetlenül tartok, egyszerűség nélkül, tudyp azt, iogy nevetséges vag ok és hogy maga nevetni fog rajton, de talán é open azért, ho y nevetsé es legyek és hogy maga nevessen rajtam. Előbbi utóbb megtanulom. Az nem lrhet, hogy ne tanuljam meg

1. Hiszem szorg 1nas diák vagyok, s én tudom, hogy boldognak le ni nehéz dolog, /moghatottan/ Bocsásson meg. Nincs mit megboosáj tanom. bálja meg maga is, játsszon veiem. Hifiéi« érdemei, //gne3 lép be/