Pfeiffer, Hans: A lámpionok ünnepe; Fordította: Kárpáthy Gyula; Q 357

-22YÜKI: De én. ..én láttam magát... JAMES: Hogy figyelt fel rám?... YUKI: Azxxx orvosok tekintetét figyeltem...Mindegyiké olyan hideg volt...még akkor is, amikor egy-egy"érdekesebb eseb sucsl mellett megálltak, részvétlenül.. „De lattam a maga szemét... fájdalmat és haragot éreztem ki belőle..„szóval ember

i érzelmet... JAMES: Szgyeltem magam, amikor végigmentem az ágyak hossza során. ..Sagyeltem magam, hogy azok közül val

ó vágyik. ..és egészséges. ... YUKI/ monoton hangon/:Ott álltam egy gyermek ágya mellett.„„és észrevettem, amint hirtelen elsápadt... JAMES: Az undor fojtogatott engem. Attól féltem, hogy rosszul leszek...Már nem láttam semmit, minden fekete lett a szemem előtt... YUKI: Láttam, amikor elszédült...önkénytelen megtámasztottam... Nem vette senki észre... JAMES: Amikor feleszméltem...éreztem, hogy a karomat fogja.Részvét sugárzott a szeméből...Részvét&fc valaki : iránt — akit gyűlölnie kellene...Miért tette ezt, Yuki? Miért nem hagyta, hogy elessek - hogy nevetséges legyek a többiek előtt?... YUKI: Ugy éreztem, hogy meg kell tennem. JAMES: Felegyenesedtem és magára néztem. S ha azóta állandóan ...mint egy álomban...csak magát látom....még ma is érzem a kezét a karomon... YUKI: Olyan felindult...James...Az első napok Nagasakiban... a korházi élmények...Magukkal ragadják az érzései, pedig, JAMES: nem, nem...neakar

jon most engem csillapitanií... YUKI: De!...James...elfelejti, hogy hol van... JAMES: Igen...Elfelejtettem: egy idegen házában vagyok...