Branner, H. C: Testvérek; Fordította: Bárd Oszkárné; Q 354

- 33 ­Adam, annyira fél az öregségtől és a haláltól, valósággal rög­eszméjévé vált. Nem hiszem, hogy van valami, amit meg ne pró­bált volna; a legdrágább professzorokat, természetes gyógymó­dokat, nyerskosztot és hormonokat, pszi choanalitikát, kikap­csolódást, erkölcsi megujulást és a jó ég tudja Még pénzt is adott a katolikus egyháznak. De most megtette, amire már régóta várok; talált egy husz év körülit. Arthur: Szerelmes belé? Irene: Szerelmes? Igen, talán. Mindenből lehet szerelem - még félelem­ből is. Szegény Adam, biztos halált jelent ez számára és tudja is, a szive legmélyén xakgaérzi. Néha olyan furcsa, gyámolta­lan a tekintete. Fáj nekem. Javasoltam neki, hogy menjen el vele egy időre, vagy tartsa magánál, de ­Arthur: Ezt nem gondolhattad komolyan! Irene: Miért ne? Igazán nincs nagy jelentősége. Soha nem volt senkije rajtam kivül és nem is lesz. De hallani sem akar róla - azt hiszi, ez ujabb trükk, hogy pénzt húzzak ki belőle. A kényszer­zubbonya "rabulejtette. És senki sem segithet rajta, mert sem adni, sem venni nem mer. Már többé nem ember - semmit sem tud megfogni és élvezni csak azért, mert szép - minden, amihez hozzányúl, pénzzé változik, vagy a pénz szimbólumává. Szétmor­zsolódik, mint a száraz homok és kicsúszik az ujjai közül és ha kinyitja összezárt öklét, csak ül és bámulja - a semmit. Akkor nagyon kicsi és csüggedt lesz az arca - rémület a szemé­ben - fáj nekem, ha látom. Arthur: Még mindig -/szereted? Irene: A szerelem olyan súlyos szó. Tulajdonképpen nem is használható. Csak ugy szerettem volna segiteni rajta - de nem tudok. Olyan ez, mintha egy siró gyerekkel az ölében ülne az ember és nem tudná, hogyan nyugtassa meg - mert nem értik egymás szavát. /Leül./ Ne higyjétek - azelőtt soha nem beszéltem igy róla. És az ember önmagának is hazudik. Egyébként valaha csodálatos szerető volt. Mielőtt meggazdagodott volna. Nem tudom elfelej­teni. Michael: Ezért nem akarsz tőle elválni.? Irene: Főképpen. És mert fáj nekem a nyomorúsága. De, hogy őszinte le­gyek - egy kicsit a pénze miatt sem. Mert azért az ember az ár­nyékában él, még ha soha nem is látja. Csak jelképesen kapom meg, hogy magamra aggathassam. Ha "forgótőkére" van szükségem, eladok ékszert. Isten óvjon attól, hogy megtudja. Michael: /dühösen/ Irene -! Irene: Drága kisöcsém - ne izgulj. Most egészen mindegy, mert már úgy­se kapok pénzt. Nem bi-rnm -k-k ­Dlr0m tovab b es most megkaphatja a v álást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom