Giraudoux, Jean: Siegfried; Fordította: Szántó Judit; Q 291

36. Genevieve Párizsi dolgozószobájában is volt egy ilyen fénykép. Minden bizonnyal ez az egyetlen tárgy, mely elkísérte egykori életéből a maiba: de legalább ez létezik. Semmi sincs veszve,Robineau; ez a kis holland lány megtalálta a módját, hogy hozzászegődhessék, az iirön és sötétségen át. Robineau Elmegyek, Most már nem vagy egyedül. Genevieve A keret persze nem ugyanaz, Forestier kerete egyszerű fából készült, Siegfried^, ugy látom, szarubél, elefántcsontbél és aluminiumből van, a sarkai meg aranyozottak! Micsoda előkelő keretbe kell majd magamat foglalnom, hogy elhatoljak ideghártyájáig?.,. Elrnégy? Várj még egy percet, munkára! Fogd ezeket a párnákat, egyetlen bútor, még a zongora se szélaljon meg az én érám alatt, Vidd a virágokat. Ma művirágokat aratunk. A törpék érjék csak utél a keutaurnőket a fiókban? Ott, ahol franciák járnak, gnémok és Istenek nem játszhatnak együtt, /leöltja a csillárt. / Robineau Minek ez a nagy homály? Sötétben az emberek nem Ismerik fel egymást. Genevieve Ah! IIa mindketten csak vakok volnánk, milyen gyorsan egymásra ismernénk! /kifelé hajtja Robineau-t. Magára maradva kis lámpát gyújt meg a Vermeer-kép mellett, majd előre rakja a rózsákat blúzából./ És most térj vissza, Forestier árnyéka! /Siegfried lassan belép balról./