Virta, Nyikolaj: Beláthatatlan messzeségek; Fordította: Maráz László; Q 201

HIZSNYAKOV: 1941 juliusában. SZERZŐ a Tehát a legnehezebb időben. No és mi történt aztán? HIZSNYAKOV: Mi történt volna? A gazdaság erősödött, ősszel ezer tonna zöldséget szolgáltattunk be, de én nem nyughattam. Valami olyan eseményről álmodoztam, amelyik uj emberekkel hozna össze, s átadhatnám nekik a tapasztalataimat, tudásomat... Meg aztán szűknek éreztem már a szovhozt. Szerettem volna kipróbálni az erőmet egy bonyolult nagygazdaságban. No meg akkoriban született meg bennem egy disszertációnak a terve, dehét a hozzá szükséges kísérleteket a szovhozban nem végezhettem el. Éppen azidőtájt hivtak, hogy menjek el főagronómusnak a "Világos rét" kolhozba. Hatalmas kolhoz ez a "Virágos rét", az egész terület büszkesége. Van ott kisérleti gazdaság, nagyszerű melegház, jó lábon áll a zöldségtermelés, meg aztán ott van a tőszomszédságában az akadémia kisérleti intézete, ügy gondoltam, ez a kolhoz éppen megfelelne arra, hogy elvégezzem ott a kisérleteket és a disszertációmat megírjam... Nem sokat gondolkoztam, elfogadtam az ajánlatot. /A hidon megjelenik Naszekin/ NASZEKIN: Igen, elfogadtad, méghozzá ugy, hogy engem meg se kérdeatél. HIZSNYAKOV: Hiszen úgyis a területi pártbizottság dönt az ügyben, Naszekin elvtárs. NASZEKINi Jó, jó, de azért az igazgató szava se kutya. /A Szerzőhöz/. Én neveltem, tanítottam, az én kezem alatt lett ember belőle... Együtt hoztuk rendbe a gazdaságot, mindig jól megértettük egymást... Most meg, ni, megunt bennünket. Csakhogy én nem engedlek ám el, barátocskám. Panaszt teszek magának a miniszternek. HIZSNYAKOV: Annyi baj legyen. A területi pártbizottság majdcsak megegyezik azzal is. NASZEKIN: Akkor még följebb megyek a panaszommal.