Ljubimova, Valentina: A vén kőrisfák tövében; Fordította: Dobos Rózsa; Q 184

- 46 jön a fájdalomtól. Nem mutathatta ki a gyengeségét a fiatal doktornő előtt. Látta, hogy a doktornő maga is majd leesik a lábáról a fáradtságtól, hát vitézkedett, nem mutatta . . . Aztán ugy tűnt, hogy a doktornő elment. De ha felnyögött valaki, azonnal mellette volt. A keze a homlokán. /Halkan, könnyedén felnevet./ Milyen kicsi, energikus hűvös kéz, mégis azonnal könnyebb lett. Miért nevet? •OLGA Szeretem, ha arról beszélnek, milyen voltam azelőtt. Milyen derék asszony volt, gondolom. Nem olyan, mint most . . . /Nagy fehér kötött kendőt térit magára. Suttogva./ Megyünk? Mindketten elmennek. Kis ideig nincs senki. Karcev jön. ÓLJA! /kinéz az ablakon, kinyitja a fortoeskát./ Ólja! /fölemelkedik a diványon, az apja hátának beszél, izgatottan, dadogva./ Éh már régen akartam neked mondani, papa . tin már nem vagyok kicsi . . . és . . . tudomásodra hozni ... én mindent megfigyelek . . . Na-na! Eridj aludni. Te megfigyelő. Kevesebbet fantáziálj. Ez abszolút reális . . . Meg kell neked mondanom . . . általában ... Te nem érted meg a. mamát . . . Ö . . . /Felkel, veszi a plédet./ Anyám ... Őt nem lehet elnyomni ... És általában senkit . . . Különben ... Jó éjszakát papa . . . /Elmegy, a földön huzza maga után a plédet./ Karcev csodálkozva néz uljosa után, körülnéz a szobában. Meglátja a gitárt a széken, felakasztja a falra. Megérinti az egyik hurt, de rögtön lefogja az ujjával, meghallva a riasztó hangot. Negyedik ké

p. A szi;i ugyanaz, mint a második képben, csak szürke, felhős nap van, apró-szemü eső esik. Ivan Szergejevics és Zubcov jönnek a fasorból. Ivan Szergejevics viaszkosvászon kabátban. Zubzov steppelt kabátban gumicsizmában, kezében lelakatolt faláda. Bátornak igyekszik látsza ni, de belülről nyugtalan. ZUBCOV Fölöslegesen izgatja magát Ivan Szergejevics. A maga számára ez uj dolog - kicsapni valakit az iskolából. Én már KARCEV ALJOSA KARCEV ALJOSA