Buero Vallejo, Antonio: Az égető sötétség; Fordította: Hársing Lajos; Q 129

- 34 Ignaci

o /zajtalanul megfogja az asztalon a hamutartót és zakója zsebébe teszi/.- Mindnyájunknak szüksége van rá, hogy ne botorkáljunk. Carlo

s

.- Ami miatt te botorkálsz, az kizárólag félelem és kishitűség! Viselni fogod a botot egész életeden át és botorkálni fogsz egész életedben. Merj olyan lenni, mint mi! Mi nem botorkálunk! Ignaci

o.- Nagyon biztos vagy magadban. Egy napon talán megbotlasz és nagyon megütöd magad...Talán hamarabb, mint gondolod./Szünet/ Egyébként nem akartam elmenni. Válaszolni akarok neked, de engedjé$ tek meg, hogy közben járkáljak. Azt hiszem, igy jobban tudok gondolkodni. /Megfogja az asztalt, testéhez szőritja, a szinpad közepére viszi, közben botjával erősen jelzi lépteit. Ott az asztalt finoman leteszi, a legkisebb zaj nélkül./ Te, Carlos, ugy látszik, azt akarod mondani, hogy merjünk bizni; hogy az élet számunkra ugyanaz, mint a látók számára... Carlos

.- Hajszálra. Ignaci

o.- Tul nagy a bizalmad. De biztonságod illuzórikus... Nem viselné el a legkisebb megrázkódtatást sem. Kinevetsz a botom miatt, ez a bot azonban lehetővé teszi, hogy sétáljak itt, amint ezt meg is teszem, anélkül, hogy félnék az akadályoktól. /A szinpad elejére jön és megfordul. Az asztal pontosan abban a vonalban van, amely őt Carlossal összeköti./ Carlo

s/nevetve/«- Milyen akadályoktól? Itt nincs semmilyen akadály. Tisztában vagy a gyávaságoddal? Ha félelem nélkül felhasználnád helyismeretedet, mint mi, eldobnád ezt a pálcát. Ignado

.- Nem akarok valamibe belebotlani. Carlos.

/lelkesen/.- De mikor nem botolhatsz meg! Itt mindent ismerünk. Nincs egyetlen olyan sarka a háznak, amit ne ismernénk. A bot jó az utcán, de itt...