Buero Vallejo, Antonio: Az égető sötétség; Fordította: Hársing Lajos; Q 129

- 31 Migue

l

.- Oh! Igen jól el tudom képzelni, ahogy Ignacio elmagyarázta. De nem lényeges, mert remek ötlet jutott ma eszembe. Ne nevessetek! A következő: nem látunk. Helyes. Tudjuk: mi a látás? Nem, Tehát a látás felfoghatatlan. Ennek folytán a látók ugyancsak nem látnak. /Ignacio kivételével, a csoport harsányan nevet./ Pedr

o

.- De mit csinálnak,ha nem látnak? Migue

l

.- Ne nevessetek, hülyék. Mit csinálnak? Közös érzéki csalódásban szenvednek. A látás tébolyában. A bolondoknak ebben a világában az egyedül normális lények mi vagyunk. /Újra kirobban a nevetés. Miguelin is nevet. Elisa szenved./ Ignacio

/ mély* és bánatos hangja elhallgattatja a többiek neveté sét/.— Miguelin talált egy megoldást, de az képtelenség. Lehetővé .tenné, hogy nyugodtan éljünk, ha nem tudnánk, hogy van látás /sóhajt/, így felfedezésed nem használ nekünk. Migue

l /hangjában hirtelen szomorúsággal/.- Pedig ugy-e remek? Ignaci

o /mosolyogva/.- Igen, Te mindig tudod, hogyan rejtsd nevetés mö-gé helyrehozhatatlan szerencsétlenségedet. /Miguelin elkomolyodik./ Elis

a /nem birja tovább/.- Miguelin! Juana

.- Elisa! Migueli

n /durván/.- Az ördögbe, Juana! Itt vagy? És Carlos? Carlo

s

.- Én is itt vagyok. És ha megengeditek, leülök veletek vitázni / a széken megszoritja Juana kezét, néma jelként/. / A csoport baloldalára ül./ Elis

a

.- Miguelin, figyelj ide! Menjünk sétálni a sportpályára! Olyan jó lenne. Akarod? Migueli

n /udvariatlanul/.- Elisám, hisz éppen most értem ide. És ez nagyon érdekes beszélgetés. Miért nem ülsz oda, Juana mellé!? Juana

.- Gyere ide hozzám, Elisa, itt egy szék.