Buero Vallejo, Antonio: Az égető sötétség; Fordította: Hársing Lajos; Q 129

y,f - 29 ökölbe szőritja a kezét a széken, Juana leül a díványra./ Carlo

s Aönnyed, kihivó hangon/.- Jó estét, barátaim. Ignacio, AnArés és Albert

o Aedvetlenül/.- Szervusz. Pedr

o

.- Szervusz Carlos. Mit csinálsz itt? Carlos.- Itt vagyok Juanával. /Ignacio felemeli fejét./ Ignaci

o.- Nagyon jó itt. Kellemes őszünk van. AnArés

.- Ez még csak a kezdete. A nap a terraszra süt. Pedro

.- De Ignacio, folytasd,amit meséltél. Ignaci

o.- Hol is tartottunk? Albert

o

.- Hogy megbotlottál. Ignacio

/elterpeszkedik és sóhajt/.- Igen. Majdnem lezuhantam a lépcsőn. Biztos veletek is megtörtént már valamikor. Az ember azt hiszi: vége. A láb bátran megy előre és beleütközik egy nagy kőbe. Megbotlottam és bizonytalanság fogott el. Alig tudtam talpon maradni; lábaim elerőtlenedtek. És a lányok torkuk szakadtából kacagtak. Tiszta szivből, rosszindulat nélkül; nekem azonban a szivemig hatolt. Éreztem, hogy ég az arcom. A lányok megpróbálták abbahagyni a nevetést; nem tudták, újra kezdték. Észrevettétek már, hogy a nők gyakran nem tudják abbahagyni a nevetést? Annyira elhatalmasodik rajtuk, hogy nem tudják visszafojtani. Majdnem sirvafakadtam. Mindössze 15 éves voltam! Leültem egy lépcsőfokra és gondolkodni kezdtem. Először meg akartam érteni, miért vagyok vak és miért kell lenniök vakoknak. Utálatos dolog, hogy az emberek zöme, anélkül, hogy többet érne, mint mi, minden érdem nélkül, élvez egy titokzatos hatalmat, ami kisugárzik a szemükből és azzal bennünket átölelhet, végignézheti a testünket, mi pedig nem tehetünk ellene semmit. Tőlünk megtagadták azt a hatalmat, hogy távoli dolgokat érzékelhessünk és - minden ok nélkül!- sokkal kevesebbet érünk, mint azok, akik ott kinn élnek. Azoknak a vakoknak a régi éneke, akik apáink idejében az utcasarkokon ültek, hányszor is