Buero Vallejo, Antonio: Az égető sötétség; Fordította: Hársing Lajos; Q 129
Juan a /sértődötten/.- Ez nem hiúság, Ignacio /szomorúan/. Azt akarod, hogy térdenállva kérjelek? /Rövid szünet/. Ignacio / nagyon hidegen/.- Miért térdenállva? Mondják, hogy ez a gesztus nagy hatással van a látókra... Mi azonban nem látjuk. Ne légy őrült; ne beszélj olyan dolgokról, amiket nem ismersz, ne utánozd azokat, akik igazán élnek. És kérlek, kimélj meg szerencsétlen gyengeségedtől. /Hosszú szünet./ Maradok! Juana. — Köszönöm. Ignaci o.- Köszönöm? Helytelenül jártok el. Mert rendkivül békések, rendkivül nem őszinték, nagyon hidegek vagytok. Én azonban égek belül; egy borzalmas tüz éget, amely nem hagy élni és mindnyájatokat elégethet... Égek ebben, amit a látók sötétségnek hivnak, és ami borzasztó... mert nem tudjuk, mi az. Háborút hozok nektek, nem békét. Juana.- Ne beszélj igy. Fáj nekem. A lényeg az, hogy maradsz. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak jó lesz. Ignacio .-/durván/.- Együgyű - és bolond. Optimizmusod ugyanolyan, mint a vakságod...Az a harc, ami emészt, titeket is el fog emészteni. Juan a/ismét szomorúan/.- Nem, Ignacio. Nem kell semmiféle háborút hoznod közénk. Nem lehet, hogy mind békében éljünk? Nem értelek jól. Miért szenvedsz annyit? Mi van veled? Mi az, amit kivánsz? /Rövid szünet./ Ignaci o./nagy visszafojtott erővel/.- Látni! Juan a /eltávolodott tőle, megrémülve/.- Mit? Ignacio .- Igen látni! Bár, tudom, lehetetlen, de látni !Bár ebben a vágyban tökéletesen elég az életem, látni akarok! Nem tudok megbékélni! Nem szabad megbékélnünk! És még kevésbé nevetnünk! És kiegyezni a ti oktalan vidámságtokkal, soha! /szünet/ Még ha nincs is olyan igazi asszony, aki képes lenne elkisérni engem a kálváriámon, egyedül megyek, és nem fogadok el semmiféle megalkuvást. Látni akarok! /Szünet. A távoli hangszórók tovább szólnak. Juana megdermedve áll, keze a szája előtt, szorongás látszik
