Buero Vallejo, Antonio: Az égető sötétség; Fordította: Hársing Lajos; Q 129

- 20 Elis

a.- Igen, de... Juana

.- Remek ötlet. Már nem emlékezni, mennyit sétáltunk együtt, mielőtt Carlos és Miguelin elhatározták magukat? Nem tagadhatod, hogy elég szomorúak voltunk akkor... Még nem érkeztünk el a vidámság területére, ahogy Carlos mondja /Elisa megcsókolja./ És milyen meghatottak \ voltunk, amikor titkainkat először mondtuk el egymásnak* Amikor azt mondtam neked: "Ő már nyilatkozott, Elisa"! Elisa.

— És én megkérdeztelek: "Hogy volt? Gyere, mond el!" Juana.- Igen. És te is, mikor kérdeztelek, bánatosan válaszoltad: "Nem...Miguelin még nem mondott semmit...nem szeret!" Elis

a

.- És a következő nap ő is nyilatkozott! Juana

.- Tőlem kapta a bátoritást, biztos. Két csibész. Biztos s nekik is vannak titkaik egymás között. Elisa

.- És aztán... az első csók... Juan

a /álmodozva/.- 0, még előbb... Elis

a /meglepdőve/.- Hogy ? /Hirtelen megijed Miguelin hivávására, amiben aggót dalom érezhető./ Miguelin.- Elisa! Elisa! Elisa! /Megjelenik jobbról/ Elis

a /megrémülve felé fut/.- Itt vagyok, Miguelin!Miért kiabálsz? Miguel

.- Gyere. /Hirtelen tréfára forditja a hangját/ hadd Ölel« jelek meg! /Odaérkezik, megöleli, Elisa boldogan nevet/ Elis

ai- Te hizelkedő! •a» Juana

.- Kutya van a kertben, Miguelin! Migue

l

.- Igen, tudom! Majd megkötjük. Gyerünk Elisa. / Juana.- És Carlos? Migue

l

.- Mindjárt jön. Azt mondta, várd itt. Juan

a.- Hol hagytátok Ignaciot? Miguel«- A szobámban hagytam. Azt mondta, fáradt és nem vesz