Solohov, Mihail: Új barázdát szánt az eke; Fordította: Sivó Mária; Q 106

Dávidov: Majdennyikov: Dávidov : Majdennyikov: Dávidov: Majdennyikov; Dávidov: Majdennyikov: Dávidov: fcfejd ennyi kov: - 37 ajnározza, a másikéra ügyet sem vet. Pedig most nincs másoké, most mind a mienk.... És te Kondret? Én-e? Te nem ajnározod a magadét? , u.-« ... -Wa. Hát... De miért van ez? Ég egy test, egy lélek vagyok a Bzovjethatalommal, Dávidov elvtárs, nem hiszek se istenben, se ördögben! Minden jószágomat bevitten^a kolhozba, a szárnyasokat is, mind egy lábig. Az mellett vagyok, hogy csak az egyen kenyeret, csak az tapossa ezt a földet, aki dolgozik. De mégis - elmegyek a lóállások mellett, látom a mások lovait - még csak hagyján, de mikor atz enyéimhez érek, ránézek arra a feketecsikós hátára, a megbilyogzott bal fülére, »indjárt megsajdul a szivem, azt hiszem, abban a pillanatban még az asszonynál is kedvesebb nekem. És mindig hajt valami, hogy minél Ízesebb szénát lökjek neki.,,. Ez Kondret, a kispolgári vagronf éltes ösztöne..,, /felsóhajt/ Az, az átkozott! Határozatot kell hozni, bogy akinek nincs dolga, ne ácsoroghasson itt. /Másra gondolva/ Igen, feltétlenül. No, sietek» Merre van Osztrovnov háza? Arra, ott ahol füstöl a kémény, látod? Aha. No, Isten áldjon. /utánanéz/ Nem szóltam neki HrisztyiBkáról... hogy cipő kéne... No, nem baj, az idén majd a sutban telel szegényke, nyáron meg ellesz meztéláb is... Erről nem szóltam, de az átkozott sajnálkozásról igen,.. Hogy nézett rám... Csak nem haragudott meg? Eh, mikor hagyBZ már el átkozott sajnálat? Mikor száradsz már el, kártékony féreg? /fény kialBzik/