Alpár Ágnes szerk.: Az óbudai Kisfaludy Színház, 1892 – 1934 (Színháztörténeti füzetek 80., Kültelki Színházak Műsora 3., Budapest, 1991.)

egységét helyreállítani akaró király megépíttette az óbudai királyi várat, melynek romjait a református templom és paplak körül tárták föl. Nagy Lajos a várat 1343-ban anyjának adta - ettől kezdve királynéi városként szerepelt -, aki tovább bővítette. Uralkodóink méltányolták Óbuda gyönyörű fekvését és azt a gazdasági előnyt, amelyet a túlsó partnak könnyű megközelíthetősége nyújtott (a harmincas években cölöpöket találtak a Margitsziget felett, amelyek egy római híd létezését bizonyítják). Hasonlóképp méltányolták melegvizű forrásait. Óbudára jött lakni Zách Felicián merénylete után Róbert Károly és felesége, az idősebb Erzsébet királyné, aki különösen megkedvelte ezt a helyet. Utolsó tulajdonosa Mária királyné, II. Lajos özvegye volt. Feljegyzésekből tudjuk, hogy a középkori Óbuda piacterén módos polgárházak sorakoztak, s az anyakirályné pompás kereskedőcsarnokot is emeltetett. Három nagy kolostor mutatta a település jelentőségét. Óbuda történetében fontos dátum 1389. Akkor alapított itt egyetemet Zsigmond király, amely 1405-ben elnyerte a "stúdium generale", a teljes jogú egyetem rangját. Az intézmény rövid működés után megszűnt. Óbuda a középkor végén élénk kézműiparú, szőlőtermelő mezőváros volt. Ezt a virágzást pusztította el a török 1541-ben, Buda elfoglalásakor. A káptalan, a kolostorok lakói, a vagyonos polgárok elmenekültek javaikkal, mivel a török hatalom nehéz adókkal és robotokkal sújtatta őket. 1596-ban, szinte a teljes népesség - 2066 személy - Esztergomba menekült. Az 1600 körül Óbudáról készült Dilich-féle metszet csak szomorú romokat mutat. 1659-ben került Óbuda a Zichy család