Alpár Ágnes szerk.: Az óbudai Kisfaludy Színház, 1892 – 1934 (Színháztörténeti füzetek 80., Kültelki Színházak Műsora 3., Budapest, 1991.)

A fő- és székváros 6 000 frt szubvenciót ad Feldnek, a Városligeti Színkör igazgatójának, ki azt valóban megérdemli. 0 is új közönséget teremtett. Fáradozását anyagi siker is koronázza. A szubvencióra azonban szüksége van, mert a színigazgatás pénzügyi rizikók legnagyobbjainak egyike. Ma nyer az ember 6 000 frt-ot, holnap két annyit veszíthet. A Városligeti Színkör azonban inkább szórakozó, az ó-budai ellenben nemzetiségi jellegű. Ma, a nemzetiségi mizériák világában meg kell ragadni minden eszközt, mely magyarosít. íme a népszínház a németség utolsó előtti bástyáját, a gyapjú-utcai színházat ledöntötte. Ez nagy vívmánya volt a színészetnek a főváros nemzetiségi problémájában. Ilyen probléma még mindig az ó-budai németség. Ez a németség főleg a gyári munkásságból kerül ki. Legyen ez a gyári munkás nép magyar! Azzá teszi az iskola ,•. azzá a színészet. Nem olyan közömbös az hazánknak, hogy fővárosa magyar-e vagy csak részben az. A mindenképp magyar főváros a nemzetiségi harcok idején erősebb bástya, mint a legmagyarabb vidéki városok. A közelgő millennium idején Budapest III. kerülete is részt kér a kiállításból iskoláival, a hajógyárral, Acquincummal és - ha a hatóság jónak látja - magyar színházával. Ó-Buda társas köreiben pár éve mozgalom indult meg egy állandó téli színház érdekében. A kérdés ez iránt mindig hangosabban emelkedik. Azonban mielőtt ily színház fölépítéséről szó lehetne, fő a közönség megteremtése. Ezt eszközli a nyári színkör 4 havi működésével.