Alpár Ágnes szerk.: Az óbudai Kisfaludy Színház, 1892 – 1934 (Színháztörténeti füzetek 80., Kültelki Színházak Műsora 3., Budapest, 1991.)

utcák, mint a kegyetlen országúti szélben az országúti vándorlegény: és az északnyugati szelek, amelyek a hegyek felől mindig fenyegetik Óbudát, okozták azt, hogy a házak lehetőleg mind úgy épültek, hogy a szél ellen védekezzenek. De mi lesz az északnyugati széllel, amely egyszerre elfújja majd a hegyoldalból, a Dunába fújja az egész Óbudát - kérdezik éppen az óbudaiak. A Mókus utca, a Nád utca, a Serfőző utca, de még tán maga a Kiscelli utca is, melyhez idáig nem lehetett nyúlni, mert a legrégibb óbudaiak rakták ide fecskefészkeiket és sohase volt semmi panasz ez utcák ellen, éppen arra a tájra esnek, ahol az óbudaiak valamely varázslat folytán hidat akarnának építeni. És mi lesz a plébánia templommal, és mi lesz a földkerekség leggörbébb utcájával, ahol a gyalogjárón megy a villamoskocsi, mégse történik baja azoknak, akik az óbudai takarékpénztárba hordják a pénzüket?" A háború után is még egy ideig ezt a képet őrizte Óbuda. Az 1960-as évektől azonban olyan gyorsan, olyan látványosan újították meg, hogy az igyekezet lázában majdnem elveszítette saját karakterét. Ekkor nőtt ki a földből az óbudai hegyek lágy vonalát szinte lezárva a hatalmas lakónegyed, s az a bizonyos szalagház, amelyet az Árpád hídróljövet lát meg az ember. így történt, hogy ettől kezdve Óbuda nevéhez már nem a régi hangulat, a zegzugos utcák kéne kapcsolódott, hanem a hatalmas, új lakónegyed. Kisebb népvándorlás indult meg. Nagy vásárlóközpont épült, s a távfűtéses, hideg-melegvizes, teraszos házóriások tövében alig látszott az a kevés, ami az ódon Óbudából megmaradt. Volt egy időszak,amikor ezt a néhány - a Szentendrei út és a