Alpár Ágnes: Az István téri Színház 1872–1874 (Színháztörténeti füzetek 76., Budapest, 1986)

AZ ISTVÁN TÉRI SZÍNHÁZ TÁRSULATA

jellemző, hogy Mural Károly bosszúéletű élclapjá­nak, a „Mátyás diák M-nak állandó figurája volt. 0 volt a.z első, aki a. német nyelvű orfeumokat ma­gyar műsorral akarta, kiszorítani, amikor 1886-bar megala.pította, a „Magyar Dalcsarnok"-ct a Dohány utcai Zsinagóga szomszédságában. 1891-ben átvette a, Gyakorló Színésziskola, vezetését, sőt nyugalom­ba vonulása után Debrecenben is színésziskolát nyitott. Szakáll Antal 1840-1895. A színipályára 1868-ban lépett; Völ­gyi György, Erdélyi Marietta, Miklosy Gyula., Sze­gedy Mihály, Hegyi Gyula, voltak igazgatói. Később előadóművészként működött (Antonius beszédét, Tar­tuffe-jeleneteit, Richard koporsó-kérőjelenetét, lírai jeleneteket adott elő.) Szép János I836-I9OI. Színpadra, lépett 1865-ben; működött Latabár Endre miskolci társulatánál, 1871-ben Szuper Károly, 1872-ben a.z István téri Színház társulatának tagja,. Játszott Lászy Vilmos, Károlyi Lajos, Csóka- Sándor, Jáni János, Tóth Béla. társu­latában is. 1877-ben Miskolcra szerződött, 1894­ben elbúcsúzott a színpadtól. Tharasszovits Margit I852-I926. Színpadra lépett 1869-ben; 1870-ben Máramarosszigeten, 1873-ban egy magyar dalt ársu­lattal Oroszországban szerepelt. Közben egy évig tagja, az István téri Színháznak. Volt a. Nemzeti és a, Népszínház tagja., ma.jd vidéki társulatoknál, többnyire Miskolcon játszott. Igazgatói voltak Csóka. Sándor, Na.gy Vince, Polgár Gyula, Krecsányi Ignác, Aradi Gerő, 1890-ben Feld Zsigmond stb. 1906-ban nyugdíjba, ment. Toldy (Nándori) Ferenc 1845-1886. Színész lett 1864-ben; 1871-ben Ba­logh György, 1872-ben Miklosy Gyula, 1875-ten Kre­csányi. Ignác társulatának tagja, volt, ma.jd több színigazgatónál működött. 1886-ban elméje elborult - a.z ital áldozata lett. .Több színművet fordított

Next

/
Oldalképek
Tartalom