Alpár Ágnes: Az István téri Színház 1872–1874 (Színháztörténeti füzetek 76., Budapest, 1986)
AZ ISTVÁN TÉRI SZÍNHÁZ TÖRTÉNETE
MJklósy Gyula 1891. június 22-én halt meg Kezdi vásárhely en . Nemcsak kiváló színiga.zgató volt, hanem a, vidéki ma,gyar színészet erkölcsi és anyagi fellendülésért ritka tevékenységet fejtett ki. A színészet jövőjének rendezése és a, nyugdíj kérdése a.z 1830-as évek kezepétől foglalkoztatták a szakmát. Jancsó Pál nekrológjában (1845. XII. 5.) az Erdélyi Híradó ezeket írta,: „••« hogy a magyar színész sorsa még mily szomorító... hogy mily szükség volna egy színész nyugdíjpénztárra!" Ettől kezdve egyre több cikk foglalkozott a kérdéssel, de semmi komolyabb mozgalom nem indult. Molnár- György 1863a.s röpirata, is meddő maradt. Egy-egy jelentősebb városban színügyi egyletek alakultak (sőt Debrecenben 1867-ben nyugdíjintézet is). 1869-ben indította, meg Ra,jkay (Friebeisz) István a, Színpad, című szaklapot, mely ébren tartotta, a.z eszmét, több szakember cikke jelent meg a, színészet központi szervezetének és nyugdíjintézetének mielőbbi felállítását sürgetve. A Színpad útján már a.dományok is érkeztek a, létesítendő nyugdíjalap javára.. Miklosy Gyula, felhívása, végre hozzájárult ahhoz, hogy 1871. IV". 5-én az ország minden részéből összejöttek Pesten a, színészek a, Nemzeti Szálloda, nagytermében. A korelnök Kétszery József, a,z öt tagú igazoló bizottság tagjai Miklosy Gyula,, Várnai Fábián, Dernői Károly, Vízvári Gyula, Aranyossy Gyula. A színészkongresszus elnöke Feleky Miklós, alelnöke Miklosy Gyula, lett. Tagja, lett Miklosy a, színészet rendezésére delegált bizottságnak is. Az április 8-án megválasztott központi kormány-tanács tagjai közt is ott találjuk Miklosy Gyulát. Ezzel megalakult a, Magyar Színészkebelzet, későbbi címe Magyar Színészek Egyesülete, végül Országos Színészegyesület lett. 45 színtársulat tartozott a, kebelzet fennhatósága, alá. Az alakulás célja, a, magyar színészet rendezése, fölvirágozta.tása, anyagi, erkölcsi és művészi jólétének előmozdítása., tagjainak segélyezése, a színipályán eltöltött meghatározott évek után nyugdíjat, özvegy-