Staud Géza: Bajor Gizi (Színháztörténeti füzetek 22., Budapest, 1958)

Bajor Gig! Bajor Gizi oaaládi nevén Beyer Gizella, 1893. május 19­én született Budapesten. Apja, Beyer Marcell, Németországban kezdte bányamérnöki pályáját, majd a Szatmár megyei Nagybányá­ra került. Felesége, VallenciÓ Ágnes, dalmáciai származású o­lasz nő volt. Leányuk, Gizella, Budapesten nevelkedett. 1911-ben, ti­zennyolcéves korában szüleinek megkérdezése nélkül jelentke ­zett a Színművészeti Akadémián, ahol fel is vették. Itt Gál Gyula, Csillag Teréz és Molnár László tanítványa volt. Mint az elsó akadémiai osztály növendéke 1913. május 3-án vizsgá­zott Molnár László rendező-tanár vezetése alatt Herczeg Fe­renc "A dolovai nábob leánya* o. darabjának Vilma szerepében. 1913. április 26-án a "Bethlen ház" javára rendezett jótékony­célu előadáson lépett fel az Urániában s Évát játszotta Jakab Ödön "A pásztói pap" c. darabjában. Tanulmányai befejeztével 1914. márciusában Szigligeti Ede "Pünkösdi királynő" c darabjában vizsgázott Gál Gyula rendező-tanár vezetése alatt, 1914. március 28-án pedig mint Csillag Teréz tanítványa lépett fel Szigligeti "Nőuralom" c. darabjában. Már növendék korában kapott kisebb szerepeket a Nemzeti Színházban /Szomory Dezső: Mária Antónia, Vajda Er­nő: Mr. Bobby, Lucien Népoty: A kicsinyek, Shakespeare: Ju­lius Caesar/. Ezek közül első sikerét Villaret Fanny szere­pében aratta Népoty "A kicsinyek" c. darabjában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom