Zsoldos Ernő: Id. Lendvay Márton (Színháztörténeti füzetek 19., Budapest, 1958)
repedt nem csak pontosan kidolgozta, hanem mindig ujabb színekkel gazdagította s különösen a hősszerelmes szerepekben vivta ki mindenki elismerését. Minden szerepében az emberi szivek kel való szoros kapcsolat megteremtésére törekedett s az érzelmeken keresztül próbált a maga művészi eszközeivel az értelemre hatni. A szabadságharcban mint nemzetőr-őrnagy vett részt{utána elhatalmasodó betegsége miatt egyre ritkábban játszik. Utoljára 1854. január 31-én lépett fel a Nemzeti Szlnhában a "Lowoodi árva" cimü szinmmüben s utána összeesett. Mint Jókai Írja nekrológjában, ez volt Lendvay első halála, az igazi halál, mikor buesut kellett mondania a "fényes világnak, amelynek több mint negyedszázadon át rajongó hivője s egyik legsokoldalúbb és legelhivatottabb képviselője volt. S éppen akkor kellett megválnia a színészettől, - a sötét elnyomatás éveiben - mikor nagy szükség lett volna arra, hogy az ország első színpadáról - ha burkolt formában is - hirdesse a forradalmi függetlenségi gondolatot, a haza és a nép felszabadulásába vetett rendithetetlen hitét. 1858. január 29-én halt meg Pesten. Utolsó szavai, melyeket halálos ágyán Vadnay Károlyhoz intézett, mementóként és buzdításként hangzottak az elkövetkező nemzedék felét N A magyar színészetnek jövője van! Megtettem polgári kötelességemet!" Lendvay Márton szerepeinek összeállitásánál elsősorban az Országos Széchenyi Könyvtár színháztörténeti osztályán őrzött szinlapokra támaszkodtam. Mivel a szinlaptár egyes évfolyamai hiányosak, a szerepek kiegészítése céljából felhasználtam a Honművész cimü folyóirat Maryar játékszin rovatában ismertetett darabokat, továbbá Bayer József "A nemzeti játékszin tcrténe te" cimü munkáját. Ezek a kiadványok sem számolnak be azonban ninden egyes előadott darabról, illetve Lendvay minden szerepléséről, - ismertetésem éppen ezért teljességre nem tarthat 1rény t.
