Staud Géza: Az első magyar színtársulat színlapjai (Színháztörténeti füzetek 14., Budapest, 1960)

TÖRZS JENŐ Törzs Jenő 1887. április 23-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányai után 1905-ben a Szinmüvészeti Aka­démia hallgatója lett. Szinészi pályáját a Thália Társaság­nál kezdte 1906-ban. Itt egy év alatt 10 azerepet játszott. 1907. október elsején Beöthy László, a Magyar Szinház igaz­gatója szerződtette. A közönségnek 1907. október IL-én mu­tatkozott be a Szent Péter esernyője Bélyi János szerepé­ben. Első nagy sikerét Rostand A sasfiók clmü darabjának fő­szerepében aratba. Rövid egymásutánban játszotta el a Hamlet , és a Faust címszerepét. Huszonhárom éves korában házasságra lépett Formai Rózsival. 1923-ban elhagyta a Magyar Színházat és egy évig a Renaissance Színházban játszott. 1924-ben rövid ideig a Belvárosi Szinház igazgatója volt, s ugyanitt több darabban is föllépett. Ezután ismét visszatért a Magyar Szinházhoz, de 1925. második felében a Vigszinházban játszott. 1925-től 1928-ig a Magyar Szinház, 1928-tól li932-ig pedig a Vígszín­ház tagja volt. 1932-ben végleg visszatért a Magyar Szin­házba és itt működött 1941-ig, amig a Szinmüvészeti Kamara le nem tiltotta a színpadról. A felszabadulás után 1945-ben végre teljesült régi vágya és a Nemzeti Szinház tagja lett. Itt azonban már csak egy szerepet játszhatott, Csehov A do­ hányzás ártalmasságáról cimü monológot. Hosszú betegség után 1946. február 4-án halt meg. A Vígszínházban, a Magyar Színházban és a hozzátarto­zó Andrássy uti Színházban több Ízben rendezőként is műkö­dött ._A_fjeJteJe__fjitár cimü regénye 1920-ban jelent meg. Bár­sony Dezső társaságában irott Vademberek cimü színmüve a

Next

/
Oldalképek
Tartalom