Haraszty Árpádné: Balog István hagyatéka a Színháztörténeti Múzeumban (Színháztörténeti füzetek 5., Budapest, 1957)

mert ae átkozott tatárok, talán hallották is Dzsingisz, kán és Tamerkan hirét, hát ezek a kutya fejű tatárok anynyi adót róttak a dicső cigány nemzetre, hogy nem birtuk fizetni, már nem tudtuk, honnan pokolból vegyük a pénzt. Azért mivéezetekre és szabad mesterségekre adtuk magún kat, millyen a jövendőlés, lekötés, kuruzsolás és a hoszszu kéz-. Az ember abból él, miből lehet. De utóbb ae sem volt elég, mert jövedelmünk fogyott napról-napra, az adó meg szaporodott. Egy igen bölcs vén vajdánk végre azt javasolta, hogy olyan alapotba igyekezzünk tenni magún kat, hogy az ördög se vehessen rajtunk egy fillért is . Az volt hát köztünk a legnagyobb hazafi, kinek legkeve sebb vagyona volt, utoljára ezen nemes vetélkedés annyira vittük, hogy arra az álapotra jutottunk, melyben volt Ádám a paradicsom kertben, mi előtt a fügefa levelet nem hozta divatba nadrágnak, dolmánynak.—" A második jelenetben Kula és Csicsa veszekedését halljuk néhány szem "kolompár" miatt. A beszélgetés során néhány bárgyú tréfa hangzik el. A rövid jelenet végén apa és fia felcsapnak "kutinának" és a következő dallal búcsúznak el a közönségtől: Kula: Ki a várdán megfázik Quartélyán meg melegszik Csicsa: Ki a várdán éhezik A quartélyán jól lakik Együtt: Hej élet, be gyöngy élet A katona élet /

tánoolnak/ Lelt.sz.: 57.1696.1/VI.c.