Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)
Stefan Morawski: Cim nélküli tűnődések
tott, a konkrét előadások változó befogadóira kisugárzó alkotócsoportok közé, amelyeket sajátos életforma és értékrendszer fog egybe ypi / - tartoznak az olsztyni Pracownia /MLihely/ akciói' , az Unlvarius - Ut "77" program,/ 2-^ és Ukiyo-Piotrowski tanulmány-jellegü munkái a varsói Dziekankában^ 2^^. Pőként ez első két csoportot jellemzik a szinte kézzelfogható közösségi kötődések; jellemző rájuk, hogy egyformán vélekednek arról, hogyan kell élni, hogy a műhelymunkát a margóra szőritják, s hogy megkisérlik, saját gyökereikből kiindulva, hogyan lehet - ha lehet - minél inkább összeegyeztetni a közösségi és az egyéni szuverenitás elveit, hogyan lehet megtartani az intenzív életerőt, visszatérve a forrásokhoz, s következetes harcot folytatva az ember személyiségének megnyomoritása ellen. /Innen adódik többek között a nyitás a transzcendencia felé a "Ház-Forrás" akcióban, és a testvéri kommuna megvalósításának kísérlete az olsztyniak tevékenységében./ Ezzel szemben csak hasonló /de nem teljesen azonos/ az Akadémia Ruchu /Mozgásakadémia/ "Ház" és "Happy Day" c. sorozata,/ 2^ a bydgoszczi Grupa Dzia£ánia /Akciócsoport/ "Utazása"/ 2 8/, V 8gy a krakkói Druga Grupa /Második Csoport/ által rendezett előadás, mely "Az első mesterséges drágakőréteg" cimet viselte/ 2 9/ Ebben az utóbbi három példában a meglehetősen zárt alkotócsoport bevonja a "közönséget" a játékba, s igy bár átmeneti, de kiválóan összefogott közösséget hoz lé^re. Ez tehát már az utolsó változat felé irányuló jelenségek szférája. Ha elkülönítjük a művészcsoportok tevékenységének közösségformáló változatát, ismét meg kell említenünk Grotowski elméleteinek és gyakorlati eredményeinek hatását - ezúttal azokat, amik a Laboratórium szinház utáni korszakából származnak. A külföldi példák közül soroljunk fel néhány nyugatnémet együttest: "Rote Rübe" /München/, "Atlantis" /Bochum/ - vezetője és alapitója: August Fernandez -, és a brémai társulat, melynek az alaptónust Georg Tábori adta meg, az amerikai Ideiglenes Szinházat, vagy a már emiitett gerilla szinházak egész sorát. Ebben a vonatkozásban azonban a parateátrum modellje a Living Theatre volt - és az is maradt. Már sokszor idézett utcai fellépésük Milánóban, 1967-ben, és a "Paradise How" a nézőkkel közösen megélt frenetikus-extatikus transza arról tanúskodik, hogy ez a művészi kommuna szokatlanul nagy hatóerővel dolgozik. Felforrósítják a "nézőteret" /sokszor a "nézők" akarata ellenére!/ a végül meghódítják azt, és átmeneti, de valódi közösséget hoznak létre, vagy már az előadás alatt, vagy közvetlenül annak befejezése után. Én magam is tapasztaltam azt, méghozzá sokkal na89
