Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)
Stefan Morawski: Cim nélküli tűnődések
fosztott, védtelen kritikusok számára - teljesen drámaivá vált. Az'új rend elviselhetetlensége magukat a művészeket érintette a legérzékenyebben, mig a teoretikusok és művészetiilozéfusok nagy dühödten elsáncolták magukat régi harcállásaik mögé, vagy pánikszerűen igyekeztek kutatási módszereiket megújítani. Ebből adódik az állandó vibrálás az új gondolatot állandóan tükröző, trambulint alkotó esztétikai paradigma, s az e paradigmát helyettesíteni hivatott lázas, bizonytalan ötletek között. Ebből adódik a sötétség és a világosság már emiitett körforgása. Ezt a helyzetet csak bonyolítja és elmélyíti az a tény, hogy a társadalmi gyakorlatba beletartoznak az intézmények is. Erre hivta fel a figyelmet az úgynevezett intézményes müvészet-kincepció /amit amerikai kutatók -A. Danto és G. Dickie alkottak meg/, mely mostanában igen népszerű sok európai központban. Eljutott Lengyelországba is. Számunkra most nem lényeges, milyen leegyszerűsítések /és abszolutizálások/ jellemzik ezt a koncepciót. Jelen fejtegetéseinkhez pozitív aspektusai a fontosak - ezek szerint a művészethez tartoznak a művészeti főiskolák, a galériák, a kulturális minisztérium, a könyvtárak, a hangverseny termek, a kereskedők, a kritikusok, a színházépületek stb. Vagyis az a "művészvilág" /art world/, melynek hozzávetőleges határait meghúzza az adott társadalmi gyakorlat, meghatározott szerepet kap; specializálja a funkciókat és összekapcsolja őket a Magas Hivatal alá tartozó intézményekkel. Ily módon némiképp érvényre jut az esztétikai sacru m és az ismert esztétikai értékek területét létrehozó, az establishmen t által meghatározott, speciális szakmák létezése. Az 1981. júliusában kiadott dijak mindenféleképpen jellegzetes példák: Bereö egy szoborért, a lucimi csoport /B. és W. Chmielewski, A. Maziec, W. SmuSny, S. Wasilewski/ a képzőművészeti kultúra terjesztéséért, Kantor szcenográfiájáért kapott dijat vagyis minden a létező klasszifikáció szellemében történt... anélkül, hogy bárki bármit is hebegett volna e para-müvéazeti tevékenységek lényegéről. Térjünk vissza a szinházhoz és a parateátrumhoz. Vajon a gardzienicei Központ vagy Grotowski Laboratóriuma - az intézmények perspektívájából nézve - képes lett volna-e nem-szinházi vállalkozásként működni? Természetesen igen. A társadalmi funkciók és szerepek nem kevésbé merev megosztása határozza meg azt, hogy ők éppen a színházművészet szférájába tartoznak, mintha már előre el lenne döntve, hogy a másféle értékekre, másféle életstílusra irányuló átmeneti kutatások, útkeresések után visszatérnek a színpadhoz és a 76
