Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)

Három Strindberg-dráma elemzése - Álomjáték

A drámába beépülő rengeteg vizuális szimbólum közül említsük meg a legfontosabbakat: a váltakozó színhelyeket a drá ma kezdetén és végén megjelenő növekvő Kastély képe fogja keretbe, mely a diszharmónia, az ellentmondásokra épülő emberi világ legpregnánsabb képi kifejezése: a piszok és a szépség ellentétéből viruló élet, a virág, amely a szennyből táplálkozik. Üvegezőmester: /Magában/ Soha nem láttam Ilyen fontos képi szimbólum még az élet titkát rejtő lóherés ajtó; a hársfa; a tiszt elhervadó virágcsokra; a Plakátragasz tó zöld haltartálya; a fájdalom kendője, melyek - a szövegbe ágyazódva - az emberi élet megannyi disszonanciáját fejezik ki. A dráma képi világa azoknak a vezérmotivumokként visszatérő verbális közléseknek a kontextusába épül, melyek általában az éppen tapasztalt jelenség, bemutatott jelenet kommentálásaként, konklúziójaként - tehát epikus közlésekként hangzanak el. Ezek a konklúziók mind a diszharmónia különböző módozatait, a létezés gyötrelmét fogalmazzák meg: Anya: Ó, ez az élet! Ha az ember Üvegezőmest er: Lány: még ezt a kastélyt... soha nem hallottam még olyat, hogy egy kastély növekedik /.../Valóban, kétrőfnyit növekedett, de csak azért, mert trágyázzák. /.../ Mondd apám, hogy lehet hogy a virágok piszokból haj tanak ki? /Jámboran/ Nem érzik jól magukat a piszokban, és amint tehetik, a fényre törekszenek, hogy kiviruljanak és /111/ meghaljanak! jót tesz, mindig akad valaki, akinek az rossz... ha az 90