Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)
Három Strindberg-dráma elemzése - Álomjáték
neitás, és a megjelenésükön való túlsugárzás, túláradás lehetőségét adja. Ezzel az eljárással ugyanakkor a dráma alakjait olyan közegbe helyezi Strindberg, melyben egy és ugyanazon Én több alakban létezhet, akár egyazon időben. /I. pl. Ügyvéd-Költő-Tiszt; Indra lánya-Ágnes/, ezáltal a drámastruktúrának ugyanolyan képlékenységet és szimbolikus minőséget ad va, mint a dráma központi szimbólumának: a nfövekvő Kastélynak Nincsenek sem időbeli, sem térbeli határok; nincsenek tettek, melyek azonosíthatnák az egyéneket, s ezért fölöslegessé vált a jellem is, mely határt vonna Én és másik Én közé. Ez az, ami megnehezíti, ugyanakkor meg is könnyíti a megközelítést, mivel a darabnak ezek a sajátosságai már kiindulópontul szolgálhatnak: az időnek, a térnek és ezekből következően az alakoknak fent leirt kezelése - éppen a képlékenység - teremti meg az ábrázolt anyag artikulációját, rendező elvét, s igy egyben műalkotássá homogenizálását is. Ezt az eljárást - a szerző útmutatása nyomán - álomtechnikána k szokták nevezni. "Ebben az álomjátékban a szerző folytatja azt, amit a Damas zkusz fel é cimü korábbi álomjátékában megkezdett: megpróbálja utánozni az álom összefüggsételen, de látszólag logikus forrná ját. Minden megtörténhet, minden lehetséges és valószerű. Idő és tér nem létezik; valamilyen jelentéktelen valóságtöredékről elrugaszkodva a képzelet kibomlik, és emlékek, élmények, kósza ötletek, képtelenségek és rögtönzések szálait összesodorva új szövetet sző. A szereplők széthasadnak, kettéosztódnak, megkétszereződnek, elpárolognak, összesűrűsödnek, szétáradnak, egyesülnek. Egyetlen öntudat azonban föléjük emelkedik: az álmodóé". Sokan kísérelték meg már azonosítani ezt az álmodó öntudatot, mivel ebben vélték megtalálni a dráma koherenciáját megteremtő tényezőt. Voltak, akik az álmodót Indra lányával azonosították, vagy magával' az Íróval, vagy egy fiktiv álmodót feltételeztek. Birgitta Steene szerint az álmodó egy láthatat lan biszexuális psziché, mely kivetiti kiterjedt élettapaszta latát a drámai alakokon keresztül, akik együttesen formálják a Pérfi és a Nő képének kompozícióját. /102 / Szerintem azonban szükségtelen választ keresni erre a 83
