Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)

Három Strindberg-dráma elemzése - Haláltánc

/Kapitány/ /Ol / Vagy valami, ami még annál is rosszabb.' Alice: /leül, tompán, kétségbeesetten/ A kárhozat /82/ örök kínjai! Hát sohasem érnek véget?' ' A kettejük /Alice és a Kapitány/ közötti kapcsolat az elvi­selhetetlen élet kitöltése a halálig, erre utal kommuniká­ciós aktusaiknak állandó ismétlődése, ami egyébként a későb­bi abszurd drámára lesz jellemző: Alice: Ide figyelj! /Élesen/ Ne bántsd te az én családomat, én sem bántom a tiédet. / 83 / Kapitány: Lám-lám, kezdjük élőiről.' Kapitány: /.../ Nem veszed észre, hogy nap nap után ugyanazt ismételgetjük egymásnak? Amikor az előbb a régi sablonnal feleltél, hogy "mármint ebben a házban", előszedhettem volna a magamét, hogy "ez a ház nemcsak az enyém". De minthogy ezt már öt százszor el­mondtam, hát inkább ásitottam egyet. Az á­sitásom tehány annyit jelent, hogy nincs ked­vem válaszolni, vagy hogy "igazad van angya­lom", vagy hogy "hagyjuk már abba"! Kapitány: /újra leül/ Igy hát ezúttal se m szabadultál meg tőlem - vagyis sosincs vége a küzdelemnek, a mindig ismétlődő össze­csapásoknak. A kommunikációs játékok begyakorolt volta nyilvánul meg abban is, hogy Alice képes a Kapitány színjátékait, szerepeit "lefordítani" Kiirt számára; s hogy a házastársak előre ki tud­ják számítani egymás lépéseit, taktikáját, küzdelmük sakkjátsz­nára emlékeztet. Kapcsolatuk nemcsak e két szereplő egész életét jelképe­3i, hanem a "strindbergi értelemben" felfogott lét szimbólumá­70

Next

/
Oldalképek
Tartalom