Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)
Három Strindberg-dráma elemzése - Juliekisasszony
álló nézetet emlitek. Birgitta Steene pszichológiai oldalról közeliti meg a problémát: szerinte a Julie kisasszon y szétdarabolt jellemeibe Strindberg saját belső kettősségét, énjének meghasadását vetíti ki. így lehet Julie kisasszony egyszerre uralkodó és alázatos, ugyanakkor férfias "f élnő" , mig Jean agressziv és szervilis egyaránt.Z^ 1/ Ezzel szemben Almási Miklós a modern polgári társadalom sajátosságaiból vezeti le Strindberg alkotó módszerét. Ebben az elidegenedett társada"" * " ' ~ 'ges jellem már nem lehet többé a tártesen érvényes, mivel természetes, hogy az iró pszichéjét, benső problémáit, világlátását mindennél erősebben meghatározta, befolyásolta az a modern, elidegenedett társadalom, melyben élt. Nem véletlen, hogy másfajta ábrázolási mód révén ugyanaz a társadalmi-emberi probléma válik Strindbergnél is dramaturgiai problémává, mint Ibsennél, nevezetesen, hogy - szemben az antik, a reneszánsz vagy akár még a klasszicista drámával a tevő nem azonos már a tettével . Ami azt jelenti, hogy nemcsak a dráma alapanyagául szolgáló cselekvés lehetősége kérdőjeleződik meg, hanem - ezzel együtt - az autentikus cselekvésre képes emberi egyéniség is /'ez a kor drámájának legalapvetőbb problémája, melyre minden drámaíró a maga módján próbál választ adni/. Ha a dráma szövegét vizsgáljuk, s eltekintünk Strindbergnek az Elősz óban kifejtett intencióitól, akkor is első pillantásra látjuk, hogy sem Julie kisasszony, sem Jean alakja nem nevezhető drámai jellemnek, mivel éppen tágithatóságuk, pillanatnyi és esetlegesnek látszó reakcióik, átváltozásaik, hangnem-, stilus-, viselkedés-, és nézőpontváltozásaik miatt nem stilizált jellemek, hanem epikusak, nem tipust reprezentálnak egyediségükben, hanem elmosódottan egyediek, a szükségszerűség, a tettek és a drámai cselekmény iránya nem jellemükből következik. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a két fő alak viszonyát tekintve foglalkoznunk kell a szereplők státuszának kérdésével is, mivel ez fő mozgatóerőnek látszik. A státusz, mint tudjuk, nem a jellemből fakadó, hanem kivülről jövő erő, mely adott esetben meghatározhatja a jellemet. Természetes tehát, Szerintem a két megközelítés együt55
