Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)
Összefoglalás
gill a meglévő normarendszerrel, mivel az egyéniség soha nem szorítható egy merev, elvont normarendszer szük keretei közé. Ibsen tehát sohasem egy bizonyos eszmének a képviselője volt müveiben, ahogy az életben sem csatlakozott egyetlen párthoz vagy csoportosuláshoz sem, hogy annak szószólója legyen. Nem véletlen például, hogy a Kisért ete kben és A vadkacs ában két látszólag hasonló szituáció /hazugságon alapuló emberi kapcsolatok/ a drámák kiindulási pontja, a cselekmény kibomlása során Ibsen mégis más-más /ellentétes/ következtetésekre jut mindkét műben. A Kísértete kben az igazság elhallgatása, A vadkacs ában pedig drasztikus fölfedése eredményez tragédiát. Ez nem jelenti azt, hogy Ibsen megcáfolná vagy megváltoztatná korábbi felfogását és állításait. Éppen azért nem, mert a normák és szabályok ellen sohasem állitott fel helyesnek vélt új szabályokat vagy törvényeket. Nem esett abba a hibába, mint Gregers Werle, hogy az illúziók szétrombolásának rögeszméjével újabb illúziók komikus harcosa legyen. Amikor közelebbről megvizsgáltuk az emiitett két drámát, azt láttuk, hogy mindkét műben különböző minőségű emberi viszonyrendszert ábrázolt Ibsen, s a világképében központi helyen álló problémát másmás oldalról és közegben bontotta ki. S igy ugyanaz a világnézeti kérdés eltérő viszonylatokba helyezve - akár az iró szándékától függetlenül is - divergens irányban halad, két különböző végkifejlet felé. Megmutatva, hogy a feltétlen alkalmazkodás és ragaszkodás az illúziókhoz, ideálokhoz éppoly tragikus következményekkel jár, mint a felelőtlen erőszaktétel az illúziókon. A vadkacs ában az elemek előjelei megváltoznak, s ott éppen az; Igazsá g eszménye válik dogmává, ahogy a Kísé rtete kben maga a Hazugsá g. Ibsen vállalta következtetéseinek látszólagos ellentmondásosságát, ami tulajdonképpen nem más, mint gondolkodásának és világképének dialektikája, mely megakadályozza, hogy pusztán XIX. század végi "kortünet" legyen. Köztudott, hogy Strindberg irói pály a-fejlődése melyben talán minden más Írónál erőteljesebb közvetlenséggel fejeződik ki egyéni sorsa - világnézeti és formai tekintetben is ellenmondásokkal és szélsőségekkel terhes, sokkal inkább, mint Ibsené. Ennek ellenére kétségtelen, hogy munkássága egé100
