Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai (Színházelméleti füzetek 13., Budapest, 1985)

A tanulmányról folytatott vita jegyzőkönyve

irodalmat és a színpadot. Az valahol elvált egymástői és azóta szinte hasztalanul keresik egymást. Ennek kellene valamiképpen a törvényszerűségeit megkeresni, vagy megtalálni. Ez a szinjáték nem-verbális világa. Különösen, ha ennyire élesen fogalmazunk - tulajdonképpen Bécsy Tamás is megteszi, - akkor a szinész művészete a metakommunikáció művé szete

. Igen, de másfajta jellege is kell legyen, ami nem nyilvánul meg mindig. Âz igazi, a színpadban gondolkodó iró sajátossága az, hogy esetenként olyan nyelvet talál, ami csak a szinjáték nyelve, amellett, hogy a dráma nyelve is. A "szinjáték nyelvét" is vizsgálandó kategóriának javaslom, mert a kettőt könnyelműség volna egyszerűen azonosnak tekinteni. Még egy-két pont, amivel nagyon is egyetértek. Az egyik az a kitűnő elemzés, hogy a néző fizikailag miért nem vonható be minden erőszak ellenére sem, amit a mai színház 1gyekszik elkövetni rajta - ontolőgiailag az előadásba. Ez döntő kérdés és azt hiszem, érdemes lenne gyakorló művészeknek is elgondolkozni azon, ami ebben a tanulmányban megfogalmazódott. A szinész a közönség számára nem azonos önmagával, hiszen ő a jelkép. Abban azt hiszem teljesen igazad van, hogy a dráma felel meg legjobban a színjátéknak. Gyulai Pál helyesen elemezte a dramatizálások kérdését. Az epikus alapanyagot újra kell irni, nem lehet egyszerűen kiirni a dialógusokat. Drámailag kell újra gondolni egy adott témát, egy adott szituációt. Fontos tétel, hogy a szinjáték nincs hozzákötve a drámához, hisz a szinjáték világa bizonyos szempontból sokkal gazdagabb és másfelé is kiterjedt, mint a drámairodalom világa. KERÉNYI FERENC Köszönöm szépen Székely György hozzászólását, és azt hiszem, hogy az ő jelenléte és hozzászólása mutatja, hogy itt a megirt müvek fölötti továbbgondolkodás viszi előre a szinházelméletet, illetve a színháztudomány kérdését. Valóban nincsenek leirt kánonok, amelyek megkötik gondolkodásunkat