Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai (Színházelméleti füzetek 13., Budapest, 1985)

Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai

rik fel és el. Ez az alaptény már metaforikussá teszi a színházi mü világának és a primer valóságnak a viszonyát. Ez tökéletesen megnyilvánul abban a triviálisan egyszerű tényben is, hogy az előadás befejeztónek pillanatában ismét a primer valóság lép életbe már a színpadon, és hogy ez a pillanat minden egyes esetben a leghatározottabb módon meg is valósul ós kivétel nélkül mindig fel is ismerhető. Az a szinész is megköszöni a tapsokat, aki olyan alakot formált meg, aki a műben meghalt. Az előadás végén a taps már nem Hamletnek, Nórának stb. szól, hanem az X.Ï. színésznek, az ő művészi produkciójának, annak, amellyel másvalakinek a társadalmi létrétegét építette fel. S mikor megköszöni a tapsokat, már ismét maradéktalanul azonos önmagával. Ha a szinjátékmü befejezésének pillanata szinész és néző számára ilyen teljesen egyértelműen elválasztja azt a primer valóaágtól, akkor a szinjáték egyáltalán nem jellemezhető azzal, hogy az irott dráma világát visszaviszi az élethez. A kérdéssel már Georg Simmel is foglalkozott egy töredékében. Megállapítja, hogy a szinjáték csak látszólag viszi vissza az élethez az irott drámát. Valójában az egydimenziós világot és az absztrakt tartalmakat háromdimenziós, realisztikus formává alakítja, s nem a valódi világ valamely fajtájává. A szinész pl. nem a valóságos királyt utánozza. Ha pl, egy szinész királyt játszik, nem akkor vagyunk becsapva, ha nem egy valóságos királyt utánoz, hanem ha rosszul játszik. G. Simmel ebből vezeti le, hogy a szinész a nézőt távol tartja a valóságos világtól, de benne tartja művészet világában. A valóságot csak a valódi személyt utánzó parodiata utánozza. Ezért más és más a szinész és az imitátor célja. Az utóbbié, hogy a valóság helyett fogadják el, s a valóságot - az adott személyt - mint tárgyat utánozzál ezzel szemben a szinész újat teremt, miként a portréfestő. A színész számára a realitás nem azt jelenti, hogy valóban ilyen és ilyen legyen

, hanem hogy valakit ilyennek és ilyennek ábrázoljon

. Megállapítja azt is, hogy a szinész nem reprodukál, lévén, hogy nincs semmi, amit reprodukálni tudhatna, mert az iró munkája