Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai (Színházelméleti füzetek 13., Budapest, 1985)

Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai

műalkotást nem az élő, eleven test jelenléte jelenti - anélkül "csak" elképzelhetetlen -, hanem az az alak, és annak az a társadalmi létrétege, akit és amelyet a szinész mint másodlagos világot hoz létre. Azonban - éppúgy, mint a primer társadalmi életben - egy ember csak másvalaki vagy másvalami által tárgyiasul. "Egy lény - irta Marx -, amely nem bir rajta kivüli tárggyal, nem tárgyi lény. Egy lény, amely maga is nem tárgy egy harmadik lény számára, nem bir tárgyául semmilyen lénnyel, azaz nem viszonyul tárgyilag, léte nem tárgyi lét." Nemcsak az ember tárgyiasul egy másik emberhez való viszonyában, hanem a tér is csak az emberhez való viszonyában lesz a társadalmi létréteg része. Ez a viszony a színjátékban természetszerűleg mindkét létrétegben kialakul. A szinész teste viszonyba kerül azzal a fizikai térrel, amelyben produktuma megvalósul. De az alaknak az általa felépített társadalmi létrétege körül is létrejön az un. "quasi-tér", amellyel a felidézett alak van viszonyban. A felidézett alak körül mindig meg is teremtődik ez a "quasi-tér", akár akarják, akár nem. A létrétegek kettőssége tehát tovább szélesedik; a test kétféle létrétege mellett adva van az a fizikai tér, ahol a játék folyik, illetve az a quasi-tér, amellyel a felidézett alak van viszonyban. Ez a két létréteg mindig megjelenik, még akkor is, ha a táncos, a pantomimus vagy a szinész egyedül van a térben. Az "üres teret" csak ez a két felidézett tényező - a felidézett alak és a quasi-tér - tölti meg értelemmel, művészettel. A második létréteg mindig gazdagabbá válik, ha már ketten vannak. Ha a műalkotás a primer valóságban is élő szinész által felépített, de másvalakihez tartozó társadalmi létréteg megformálásában, megalkotásában jelenhet csak meg, akkor a szinész teste

, a puszta test éa a szinész társadalmi létrétege nem lehet más, mint a minden művészeti ágban meglévő konkrét anyag

. Ezen konkrét anyag nélkül a műalkotás ismét csak gondolatban, elképzelésben jelenne meg. Mielőtt továbbhaladnánk, utaljunk arra, hogy ontológiailag minden művészeti ágban sajátos - noha nem egyformán jelentkező - viszony van a konkrét anyagok és az egynemű közeg